A legolcsóbb környékek pedig Avas és Bulgárföld Miskolc azoknak válhat szerethető lakhelyükké, akik a városi élet mellett a kirándulásokban, aktív kikapcsolódásban is örömüket lelik

Annak, aki Miskolcra vagy környékére költözne, jó hírünk van: közel 700 eladó ingatlan közül válogathat a térségben. A következőkben csokorba szedtük, hogy mit kaphatunk a pénzünkért a vidéken – a minden igényt kielégítő ingatlanoktól a szerényebb hajlékokig. Természetesen az egyetemistáknak lassan aktuálissá váló albérletkeresést se hagytuk ki a felsorolásból, hiszen hamarosan indul a tanév is. Miskolc is azok közé a városok közé tartozik, ahol jelenleg is nagy ingatlan- beruházások vannak folyamatban – írja az In-management ingatlanpiaci portál .

Ennek eredményeképpen már most „előfizethetünk” éppen épülő társasházi illetve lakóparki lakásokra. Az lakópark közel a belvároshoz, egészen pontosan Tampere városrészben helyezkedik el: 2, 3, 4 és 5 szobás ingatlanok várják első tulajdonosukat.

A szobák számával egyenesen arányos az árnövekedés is: míg a 2 szobás értéke 18 millió forint körül van, addig az 5 szobás, konyhás+nappalis, teraszos lakások ára akár 40 millió felett is lehet. A jóval olcsóbb kategóriába tartozó eladó panellakások közül is bőséggel lehet válogatni. Szintén közel a belvároshoz 2 és 3 szobás átlagos állapotú eladó lakások várják új gazdájukat, melyek értéke jelenleg 6,4 és 12,3 millió forint körül van, a luxus kategória azonban itt is jóval magasabb vételáron cserél gazdát: 2,5 szobás, egyedi berendezésű panel értéke közel 30 millió forint. Számos eladó lakás sorakozik jelenleg a közkedvelt Győri kapu városrészen. Itt is főként panelek kerültek eladósorba: 2 szobás lakásokat – állapottól, berendezéstől függően – 4,7 és 11 millió forintért, 3 szobásokat pedig 7,5 és 13 millió vásárolhatunk.

Komlóstetőn, Hejőcsabán és Szarkahegyen az 1 szobás családi házak hasonló árban mozognak, 3-4,5 millió forintért tehetünk szert ezeken a környékeken ilyen típusú ingatlanra. Diósgyőrben a 2 szobás, földszintes, 60 és 80 m 2 közötti családi házak értéke 7 és 14 millió forint, viszont a legtöbb ingatlanhoz több száz négyzetméteres telek is jár. A városban az albérleti díjak hasonlóak az ország többi nagyvárosában fizetendő árakhoz: a 4 szobás 120-140, a 3 szobás 85-120, a 2 szobás lakások havi bérleti díjai 60-70 ezer forint körül alakulnak havonta. Legdrágább természetesen itt is a belváros, a legolcsóbb környékek pedig Avas és Bulgárföld Miskolc azoknak válhat szerethető lakhelyükké, akik a városi élet mellett a kirándulásokban, aktív kikapcsolódásban is örömüket lelik: a várostól 40 percre találhatjuk meg Szilvásváradot, a Tokaj-hegyaljai borvidéket és a Zsóry Gyógyfürdőt, 1 órányi távolságban pedig az aggteleki cseppkőbarlang, Kassa, és Sárospatak helyezkedik el. Fotó: Archív