Komlóstető utcát és a megadott
házszámot írtam be a navigációba, majd követtem a gép által kijelölt útvonalat. Egészen addig biztos voltam a dolgomban, amíg egy dimbes-dombos hegyi úton meg nem láttam az áthúzott Miskolctapolca-táblát. Miután már sem rendes út, sem házak nem voltak, telefonos segítséget kértem. A vonal túlsó végén azonban biztattak, bátran menjek tovább, hamarosan megtalálom az úti célom. Az utat látva ebben már nem bíztam, óriási gödrökön próbáltam átjutni, kátyúkat kerülgettem több-kevesebb sikerrel. Majd újra feltűntek házak, az út azonban nem lett jobb. De legalább megérkeztem a címre, ahova indultam. Ott rögtönzött lakógyűlés fogadott, egyre több szomszéd érkezett, hogy Fekete Lászlónéval együtt elpanaszolja, mi is az ott élők gondja.
Időnként zúzalékot szórnak az útra, de ez rosszabb.
FEKETE LÁSZLÓNÉ
Ugyanaz a gond
Tulajdonképpen ugyanaz, ami a magashegyieknek: rendes utat szeretnének. A közelmúltban írtunk a Magashegyen élők kálváriájáról, egészen pontosan arról, hogy a zúzalékos utat több helyen is kimosta a víz, sok házat a mentő sem tud megközelíteni, de napi szinten is egyre több gondot okoz az aszfaltos út hiánya.
A Komlóstető utca lakói a Magashegyről szóló cikkünket olvasva keresték meg lapunkat. Képviselőjük ugyanaz, mint a magashegyieknek, Gazdusné Pankucsi Katalin. De a problémájuk is megegyezik. „Időnként zúzalékot szórnak az útra, ami még rosszabb, mert az esővíz bemossa az udvarunkra. Nem győzünk szólni a városgazdának… De ha olvad a hó, akkor is ömlik lefelé a víz. Volt, hogy nejlonzsákot kellett a lábamra húzni, míg kimentem a buszmegállóig” – panaszolta Fekete Lászlóné. De szomszédai – Maczó Lajosné, Oprendek Sándorné, Csipi Istvánné – is hasonlókat mondtak.
Azt is megtudtuk, a miskolci önkormányzattól ígéretet kaptak arra, hogy 2020-ig megépítik az utat náluk is, mert pályázati pénzt nyert erre a város. De abban már nem bíznak, hogy ez 2,5 év alatt elkészülne, hiszen eddig semmi nem történt. Volt, aki azt is hallotta, a miskolci testület tavasszal elkülönített pénzt ennek az utcának az aszfaltozására, egészen pontosan a Komlóstető utcára és a Győri útra, de eddig még nem kezdődtek el a munkálatok.
Kiemelt túraútvonal
– Egy darabig van aszfaltos út, majd egyszer csak vége – folytatták a lakók. – De nem csak az eső okoz gondot, ha meleg van, akkor meg száll a por. Hófehérek a fák.
A panaszos szomszédok azt is elmondták, ez egy kiemelt túraútvonal, ezért forgalmas is. De nem csak gyalogosan, kerékpárral is sokan járnak erre. „Többször hívtam már mentőt a kerékpárosokhoz, mert a gödrökben felbuktak” – mondta az egyik ott lakó férfi. Egy videót is mutatott, amin jól látszik, hogy a több mint tízcentis vízmosásban hömpölyög az eső lefelé, mintha patak lenne.
Közben egy házaspár sétált arra, akik éppen a telkükre igyekeztek. Megtudván, hogy miről beszélgetünk, ők is elpanaszolták, csak gyalog tudnak kijönni, mert az autójukat féltik ezen az úton. Nem véletlenül, egy férfi szomorúan mutatta, neki is sérült a gépkocsija: az elején a kaszni szét volt törve. De babakocsival sem jobb közlekedni a Komlóstető utcában. Egy kismama panaszkodott, hogy már többször kellett a babakocsi kerekét javítani. Arról nem is beszélve, a por nem tesz jót a gyerekeknek.
A rögtönzött utcafórumon azt is elárulták, telente az utca elején, a buszmegállóban hagyják az autót, mert lejönni nem tudnak a jég vagy a hó miatt, még gyalog is veszélyes. A mentő hozzájuk is alig jut el, de van, hogy a taxisok sem vállalják, hogy bemenjenek ebbe az utcába. Miközben forgalmas útszakasz, amíg ott voltunk, több autót, kerékpárost is láttunk. De járda nincs.
„Turisztikai útvonal, a város jobban kihasználhatná ezt a lehetőséget, de csak zúzalékot kapunk időnként, ami csak ront a helyzeten. Mi nem kérünk mást, csak egy aszfaltozott utat” – fogalmazták meg igényüket az ott lakók.
Mikor épül meg?
Gazdusné Pankucsi Katalint újra megkerestük, a következő kérdésekkel: valóban nyert pályázati pénzt a város a Komlóstető utca felújítására? Ha igen, mikor kezdik el építeni, és pontosan milyen fejlesztés lesz ott? Mekkora az elnyert összeg? Van közgyűlési döntés az utca felújításáról? Mit tesz az ott lakókért mint képviselő? Ez egy kiemelt turisztikai út, mi a terve ezzel a városnak?
Azt is megkérdeztük az önkormányzati képviselőtől, eljönne-e velünk egy bejárásra, akár a magashegyi részre, akár a Komlóstető utcába. Válaszokat egyelőre nem kaptunk.
Korábban a magashegyiek ügyében is megkérdeztük, akkor válaszában annyit írt: különböző fórumokon tartja a kapcsolatot a választópolgárokkal, és tájékoztatja őket arról is, hogy hol és mikor találkozhatnak vele. Éppen ezért ügyes-bajos dolgaikkal telefonon is kereshetik, e-mailen is, illetve személyesen is megbeszélhetik.
N. Szántó Rita
rita.szanto@eszak.hu