Maradhat a Miskolci Illés
Klub
az Ifjúsági Házban legalább egy évig, tuda meg a boon.hu Mező Istvántól. (Képünkön) A klub vezetője nemrégiben az Agorára, az Észak Facebookon működő levelezőfórumára írt nyílt levelet dr. Kriza Ákos polgármesternek annak kapcsán, hogy felröppent
a hír, az Ifjúsági Ház épületét átadják a rendészetnek. A levélből kiderült, nem érti, hogy a házban jelenleg működő csoportok, szakkörök miért nem kaptak hónapok óta tájékoztatást arról, hogy hol folytathatják tovább a tevékenységüket. Igaz, az elhangzott, hogy elhelyezik őket egy hasonló színvonalú épületben, de erről semmit nem tudni.
A nyílt levélnek meglett a foganatja, a múlt héten megbeszélésre hívta őt és a Miskolci Illés EmlékZenekar vezetőjét Tallósné Novák Irén, a Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. ügyvezetője és Tánczos Tamás, az Ifjúsági Ház igazgatója.
– Több lehetőség közül választhatott a klub – mondja Mező István. – Egyrészt a Gárdonyi Művelődési Házban működhettünk volna tovább, másrészt mehettünk volna az Adyba is, de egyik sem tetszett igazán. A harmadik lehetőség volt, hogy maradunk. Ezt választottuk.
Egy éven át
A „maradás” azt jelenti, hogy bár a koncerteket-beszélgetéseket az eddigi helyszínen (azaz a nagyteremben, hiszen ezt átveszi a rendészet) nem tudják tartani, de megtarthatják az előtérben úgy, hogy a galérián, sőt a büféhelyiség egy részén is ülhet a közönség. A mobil színpadot a ruhatárnál alakítják ki.
– Egy éven át működhetünk így, a következő évben új épületbe költözik az Ifjúsági Ház, hiszen akkortól az egész épületet megkapja a rendészet. Azt még nem tudni, milyen épületről lesz szó, de a polgármester ígéretét bírjuk – mondta Mező István-írja a boon.hu