Augusztus 5-e különösen szörnyű

nap volt a szervezet életében: 9 halott és 2 örökre nyomorékká vált gólyáról értesítették a Fióka es Madármentést. Márton András szerint országosan ez a helyzet, becsléseik szerint napi 50-80 madár pusztul el áramütés miatt. Azért csak saccolni tudnak, mert sok külterületen, szántóföldeken keresztülmenő vezetékeknél meg sem találják a tetemeket. A jelenlegi be nem avatkozás elve helyett a tevőleges védelemre kell áttérni. Máskülönben 15 év múlva legfeljebb mutatóba lesz gólya Magyarországon” – jósolta a madármentő.

Márton folyamatosan próbál emlékeztetni arra, hogy az E.ON, az ELMŰ-ÉMÁSZ és a DÉMÁSZ még 2008-ban aláírták az úgynevezett Akadálymentes égbolt megállapodást. Ebben azt vállalták, hogy 2020 elejére a teljes középfeszültségű hálózatukat madárbiztossá teszik. „Eltelt 9 év, hatra van 3, vagyis a munka nagy részének készen kellene lennie, ehhez képest még a harmadával sem készültek el összessében. Bár a három szolgáltató közül némelyik jobban, másik kevésbé jól áll a kötelezettség teljesítésével. De éves szinten továbbra is 170 000 védett, fokozottan védett madár sül meg elevenen az oszlopaikon” – mondta az állatvédő.

„Lenne pénzük, hogy betartsák a vállalásaikat”

A gólyákra nézve ez számításaik szerint azt jelenti, hogy „100 gólyagyerekből minimum 20-ra biztos halál vár a hálózati szolgáltatók elavult, szigeteletlen oszlopain”, de nyilván a szüleik sincsenek biztonságban. „Ugyanúgy odavesznek a ragadozó madaraink is, miközben milliárdokat költünk el védelmi programokra, vagy kerecsensólymok fajmegőrzésére, majd némán nézzük, hogy a munkát tönkreteszi néhány multi. Pedig lenne pénzük, hogy betartsák a vállalásaikat, madárbiztossá tegyek a hálózatukat, betartsák az ígéretüket” – jegyezte meg Márton, aki nem érti, hogy az állam, vagy az illetékes Földművelésügyi Minisztérium miért nem kéri számon a szolgáltatókat, illetve a természetvédelmi kárt, amit a korszerűtlen hálózatok miatti madárpusztulás jelent.

Zokni halálát felkapta a média, Márton András az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. vezérigazgatójának, Csulak Ferencnek a társaságában beszélt a jövőbeni lehetséges megoldásról a TV2 reggeli műsorában. Az interjú nem csak azért páratlan, mert a műsorvezető, Istenes László képes volt szó szerint azzal a fordulattal felkonferálni az áramszolgáltató vezetőjét, bár „sokszorosan idézőjelbe” téve, hogy „nagyon nagy megtiszteltetés, hogy csak egy gólya miatt” lépett az E.ON vezérigazgatója.  http://hvg.hu/itthon/20170812_Lessuk_hany_kisgolya_eli_tul_a_nema_gyilkost__mi_lett_az_EON_madarvedo_igeretebol