Említetted, hogy sok az arrogáns

orvos. Tudsz erre példát mondani?

Főleg az idősebb orvosok között vannak ilyenek. Gyakran tesznek szexuális tartalmú megjegyzéseket, félig viccnek szánva, pedig

 

sértő. Ilyenkor az ember vagy kikéri magának, vagy hallgat. Elképesztő mennyiségű hálapénzt, több millió forintot kapnak zsebbe havonta ezek a sebészek, nőgyógyászok. A fensőbbséges magatartásuk nyilván ebből is adódik; mindenkinél különbnek hiszik magukat. Egyszerű kiszámolni, egy nagyobb műtétnek ma százezer forint a tarifája, abból napi kettőt simán elvégeznek. Ügyeleti időben pedig műtik a saját betegeiket, akiknek egyébként több hónapot is kellene várniuk mondjuk egy epehólyagműtétre.

Milyenek a közvetlen főnökeid?

A kórház főműtősnője és a klinika főnővére alá tartozunk. Furcsa, mert az ő dolguk lenne a mi érdekeinket képviselni, azonban ők nem konfrontálódnak a professzorokkal vagy a vezető orvosokkal, mert akkor az ő pozíciójuk is veszélybe kerülhet. Nyilvánvalóan egy követ fújnak a legfelsőbb vezetéssel, és valószínűleg anyagilag is jól járnak, a mi főnökünk például minden évben nagyon drága körutazásokra megy. Érdekes az is, hogy a legtöbb főnővér egyedülálló, mint ahogy az egészségügyben dolgozók között is rengeteg a válás. Kevesen tudják elviselni ezt az össze-vissza beosztást.  http://www.nlcafe.hu/ezvan/20170816/egeszsegugy-korhaz-halapenz-mutosno/