A központi ünnepség délután 6 órakor ünnepi menettel kezdődik: a résztvevők a Városházától a Szent István térre vonulnak az aratókoszorúval. A téren Kriza Ákos polgármester és Csöbör Katalin országgyűlési képviselő mond beszédet. Majd a történelmi egyházak képviselői megszentelik a kenyeret és mondanak áldást fölötte.

Az ünnepi programban közreműködik a Reményi Ede Kamarazenekar, a Cantus Agriensis és a Miskolci Cardinal Mindszenty Kórus, valamint Boncsér Gergely színművész.

fotó: Végh Csaba
 

De számtalan más program is várja augusztus 20-án a családokat a Szent István téren, ahol egy nagyszínpadot is felállítanak. Itt lép fel mások mellett Király Viktor és zenekara délután 4 órától, majd este 8-tól Péterfy Borié és a Love bandé a színpad, akik egyórás koncertet adnak. Este 9-től aztán jön a fergeteges tűzijáték.

A Városháza és a Megyeháza között felállítanak egy kisebb színpadot is. Itt a Langaléta Garabonciások előadását és a Kalap Jakab Együttes gyermekműsorát tekinthetik meg az érdeklődők, de lesz Számadó táncház is. Este negyed 8-tól pedig a Miskolci Illés Emlékzenekar ad koncert.

Már déltől számtalan kísérőprogram színesíti az ünnepet: népi játékok, tönkölykenyér-készítés, népművészeti kirakodóvásár, Manó Manufaktúra és a Számadó Zenekar is várja a kicsiket, nagyokat egyaránt.

Részletes program Miskolc Megyeijogú  Város honlapján,  ITT található.