– Nyugtasson meg:
azért Szent István élt, és államalapító volt.
– Élt. De nem ő volt egyedül az állam megalapítója, mint ahogy az egyházmegyei rendszer kiépítője sem. Nehéz megmondani, mit csinált előtte az apja, Géza. Viszont István udvara tele volt „megélhetési bevándorlókkal”. Jöttek egyháziak és világiak, a felesége, Gizella környezetében lovagok, harcosok. Az udvar külföldiekből állt, ők hozták a mintát, hogyan kell megszervezni a királyság adminisztratív irányítását, felosztani a területet püspökségekre. István törvényeiben pedig nagyon sok a Karoling-kori elem, amit nyilván az egyházi emberek hoztak magukkal.
– Ez az egyszemélyhez kötés a későbbi korok diktátuma?
– Ez korán kezdődött, már az 1083-as szentté avatásakor; ekkor lett politikai legitimációs eszköz István, először I. László számára. Itt van például az Intelmek, ami királytükör, egy középkori műfaj: az uralkodó a fiának ad tanácsokat, hogyan gyakorolja a hatalmat. Ezt is már nagyon korán személyesen Istvánnak tulajdonították, de biztos, hogy nem ő írta. A XII. századtól aztán fokozatosan egyre többen Istvántól kezdték eredeztetni saját egyéni vagy csoportos jogaikat. A Szent Jobbra is a politikai legitimáció miatt lett szükség; elég jól kimutathatóan középkori hamisítvány. Szent Istvánt tehát nagyjából úgy ítéljük meg, ahogy akarjuk, mert személyiségéről igazán fogalmunk sincs. Hogy például mennyire volt kegyetlen vagy jószívű, megállapíthatatlan. Azt az egyszerű tényt se tudni, mikor született, hány éves korában halt meg. Tudjuk róla, hogy amint abban a korban sok más uralkodó, a saját, személyes hatalmát építette korszerű formában, sikeresen, de nem a magyar nemzeti állam megteremtése lebegett a szeme előtt.