Háromnapos közép
– és dél-európai körútra indul a francia elnök. Emmanuel Macron szerdán először Ausztriában találkozik Christian Kern osztrák kancellárral, és Robert Fico szlovák, valamint Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnökkel. Onnan aztán Romániába, majd pedig Bulgáriába repül tovább.
Ausztriát az teszi magyar szempontból érdekessé, hogy itt találkozik a cseh-osztrák-szlovák slavkovi háromszög tagjaival. A csoportot egyre inkább a csehek és a szlovákok mellett magyarokból és lengyelekből álló visegrádi négyek vetélytársaként szokták emlegetni, de Orbán Viktort és lengyel kollégáját most kihagyják a buliból.
Hiába úgy tűnt korábban, hogy Emmanuel Macron hazánkba is ellátogat, Budapest és Varsó nem került be a végleges útitervbe, és a két ország miniszterelnökei sem lesznek ott a találkozókon. Egy francia kormányzati forrás egyenesen azt állította a Reuters hírügynökségnek, hogy a kihagyással szándékosan „üzenetet küldenek” a két rendetlenkedő kormánynak, de hivatalosan semmi ilyet nem jelzett az Elysée-palota.