Az öt baloldali ellenzéki
párt – MSZP, LMP, Együtt, DK, PM – helyi szervezetei múlt héten a Centrum előtt gyűjtöttek aláírást annak érdekében, hogy az Ifiház a jelenlegei helyén maradjon.
Varga László (MSZP) országgyűlési képviselő akkor úgy nyilatkozott, bár nem ismerik az intézmény új helyszínét, maga a költözés elfogadhatatlan számukra, hiszen az intézmény jelenlegi épület erre a célra készült, így szolgálta a miskolciakat és a környéken élőket, mintegy fél évszázadon keresztül. Az ellenzéki pártok szerdán újra kivonultak, és az ifjúsági ház előtt mondták el ugyanezeket.
Az Ifjúsági ház valóban 50 éves. Az épület felett eljárt az idő, ráférne a felújítás. Több helyen beázik, elavult a villamos hálózata, és a rendezvényeknek helyet adó nagyterem lambériái is hiányosak. Az ellenzék mégis ehhez az épülethez ragaszkodik, Tompa Sándor (DK) vezető szerint a múltat nem szabad megváltoztatni.
Kiss János alpolgármester a múlt pénteken bejelentette, hogy egy korszerű Zene- és Táncművészeti Központot hoznak létre a belvárosban, a volt Szentpáli iskola felújított épületében. A tervek szerint jövő szeptembertől itt működik majd a Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnázium, az ifjúsági ház, és a város több kulturális műhelye is. minap.hu Archív gif