Szerbia leszbikus kormányfője is felvonult a belgrádi Pride-on

 

Ana Brnabic szerb miniszterelnök (j)

és a transznemű, korábban katonaként szolgáló Helena Vukovic a belgrádi melegfelvonuláson. ( A képen)

A mintegy ezer résztvevő felvonulását több száz rendőr biztosította, a szakadó eső miatt azonban a séta úti célján, a belgrádi Köztársaság téren tervezett buli elmaradt. A körülbelül ezer fős tömeg szivárvány színű zászlókkal, lufikkal és az idei Pride jelszavát – A változásért – hirdető transzparensekkel sétált át a szerb főváros központi utcáin.
A felvonulás előtt a kormányfő az újságíróknak azt mondta, jelenléte a szerb kormánynak azt az üzenetét hordozza, hogy Szerbia tiszteli a különbözőségeket. Szerinte a különbségek erősítik a társadalmat, és a szerb kormány nem tűri sem a gyűlöletbeszédet, sem a gyűlölet fizikai megnyilvánulását, és következetesen büntet minden ilyen típusú bűncselekményt.

A melegfelvonuláson a szerb miniszterelnök mellett a kormány szociális ügyekért felelős minisztere és a helyi önkormányzatokért felelős tárca vezetője, illetve Belgrád polgármestere és több diplomata is részt vett. Ana Brnabic tavaly is támogatta a rendezvényt, akkor még államigazgatási miniszter volt.
Brnabic június óta vezeti miniszterelnökként a nyugat-balkáni országot. Kinevezése a melegjogi aktivisták szerint egyrészt üzenet volt az Európai Uniónak, hogy Szerbia tiszteletben tartja a kisebbségi jogokat, másrészt az országban élő szexuális kisebbségek helyzete és megítélése is javulhat azzal, ha a kormányfő nyíltan vállalja, hogy leszbikus.