2,6 millió ember kap

az államtól nyugdíjat, vagy valamilyen ellátást, járulékot, ebből 2,02 milliónak jár öregségi nyugdíj. A Policy Solutions 2013-as választáskutatása szerint Magyarországon a 65 év felettiek 72 százaléka jár szavazni, ami jóval magasabb részvételi hajlandóságot mutat a fiatalokénál. A 18-24 évesek 57 százaléka jár szavazni, a 25-34 éveseknek pedig a 68 százaléka.

Mivel a nyugdíjasok nagyobb arányban voksolnak, mint a fiatalok, jobban tudják érvényesíteni az érdekeiket és a pártoknak is fontosabbak. Bár az összefüggés akár fordított is lehet: azért jár több idős szavazni, mert többet foglalkozik velük a politika. „A fiatalok alacsony aktivitásának több oka van, de ezek közül egy mindenképpen kiemelendő. A társadalom elöregedésével a politikai napirendről hiányoznak a kifejezetten a tizenéveseket vagy a húszas éveik elején járó, még családalapítás előtt álló fiatalokat megszólító témák.  http://index.hu/belfold/2017/09/27/politikusok_es_nyugdijasok/