A magyar egészségügy világszínvonalú
– ezt Kövér Lászlótól hallottuk. Több tízmilliárdos beruházásokra hivatkoznak (ezek uniós forrásokból valósultak meg, de a működtetésre nincs pénz). Soha nem látott mértékű béremelésekről beszélnek, miközben a kezdő magyar orvos egy hónap alatt egyharmadát keresi szlovák társának. A szakdolgozók béremelését beelőzte a szakmunkás-minimálbér emelése, így megint a jövedelmi lista végén szégyenkeznek az egészségügyi dolgozók. Nincsenek megbízható adatok az orvosok és ápolók pályaelhagyásáról (a külföldi munkavállaláshoz kért „jó hírnév”-igazolások száma kissé csökken, de a közszolgáltatást más hazai munkahelyre cserélőkről nem készül kimutatás). A kórházi fertőzések mutatóival is bujkál a kormány, úgymond „a társadalom nem elég érett rá, hogy az adatokat megismerje”. Jellemző, hogy bírósági eljárást kellett indítani annak érdekében, hogy az előző évi jelentéseket – amelyek egyébként korábban mindig nyilvánosak voltak – megismerhetővé tegyék. Az emberminiszter, Balog Zoltán pedig az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális bizottsága előtt parádézott, hogy a romák közül sokan az „eltérő életmódjuk” miatt nem tudják átlépni azt a „küszöböt”, ami az ellátórendszerben való részvételhez szükséges. Magyarul: az áldozatok felelőssége, hogy nem tesznek meg mindent az egészségükért. http://magyarnarancs.hu/materia_medica/meddig-lehet-elfedni-a-magyar-egeszsegugy-egyre-durvabb-lemaradasat-106684