Kékesi Tamás rektorhelyettesmaradt

a posztján, mellette Jakab Nóra és Czap László lát el még hasonló feladatokat. Jakab Nóra oktatásfejlesztési és minőségbiztosítási rektorhelyettes elmondta, 2005-ben végzett a Miskolci Egyetemen, végigjárta az oktatói lépcsőfokokat. Ő foglalkozik majd a képzésekkel, az intézményi szintű akkreditációkkal, a hallgatók tanulmányi ügyeivel, a minőségbiztosítási feladatokkal, az esélyegyenlőség kérdésével.

Czap László korábban a Gépészmérnöki és Informatikai Kar dékányhelyettese volt, most ő lett az intézményfejlesztési és kapcsolatokért felelős rektorhelyettes.

– A három éve folyó duális képzésben résztvevő cégekkel kell tartanom a kapcsolatot, kutatási területen a partner oktatási intézményekkel, s hozzám tartoznak az önköltséges képzés bizonyos feladatai is – nyilatkozta.
A rektori hivatal vezetője is új lett, elődje nyugdíjba vonulása után, ezt a posztot Szűcsné Kovács Judit tölti be. Torma András rektor kiemelt fontosságúnak nevezte, hogy egyre több hallgatója legyen az egyetemnek – Ezt évről évre tudjuk teljesíteni, hiszen tavaly is több hallgatóval kezdtük a tanévet, mint tavalyelőtt, és idén is többel kezdtük, mint tavaly – hangsúlyozta. – Szeretnénk, ha mindez jövőre tükröződne a beiskolázási eredményeken, ezért úgy gondoltuk, felállítunk egy úgynevezett Beiskolázási Központot. Ennek Szilágyi Zsolt az igazgatója – mondta el a rektor, majd Czékmann Zsoltot mutatta be, aki a Felnőttképzési Regionális Központ igazgatója lett. minap.hu