Lovasi: Ha a balosok meg a kispártok az LMP-től a Momentumig összehoznának egy választási koalíciót a Jobbikkal

A zenész szerint jövőre

van az utolsó halvány esély, hogy leválthassa az ország a Fideszt, egyébként 30-40 évig marad minden, ennyi az autokráciák szavatossági ideje.
Lovasi Andrással a Magyar Narancs közöl interjút, amelyben, bár azt mondja a magyar közéletről, hogy „kurvára unom, meg amúgy is, mit mondjak?”, néhány szót mégis ejt az állapotainkról.

„Matematikailag csak úgy lehet ezt a kormányt leváltani, ha a balosok meg a kispártok az LMP-től a Momentumig összehoznának egy választási koalíciót a Jobbikkal. Ennek a koalíciónak az lenne az egyetlen célja, hogy a Fidesz–KDNP-kormányt elküldjék, ami azért lenne fontos, mert szerintem ez az utolsó esély, hogy ez választásokon történjen meg. Ha nem így lesz, márpedig úgy tűnik, hogy nem, akkor úgy harminc-negyven évig maradhat, ami most van, kábé ennyi az autokráciák és diktatúrák szavatossági ideje…” – magyarázza például, és hozzáteszi, ha lenne egy ilyen összefogás, akkor szívesen lenne plakátfiú, „mert ahogy Orbán Viktor mindig mondja, össze kell fognia az országnak! Ez igaz – csak éppen az ellen a tizenvalahány ember ellen, aki most a markában tartja”.

Megjegyzi, elmondhatja például a Narancsban, hogy „hú b*zmeg, mennyire utálom a Fideszt”, de „minek, ha csak azokhoz beszélnék, akik ugyanúgy utálják, mint én„.

A zenész egyébként nem tartja magát sztárnak, hiszen „akit egy kocsmában hátba lehet b*szni, az nem sztár”, és egy Kossuth-díjnak sincs feltétlen nagyobb tétje, mint „a karakószörcsöki kocsma bal sarkában tök részegen elmondott rettenetes szónoklatnak”.

Az interjú a csütörtöki lapszámban jelenik meg.