Házkutatást tart a

rendőrség reggel óta a Szcientológia Egyház budapesti központjában, erősítette meg olvasónk információját az ORFK kommunikációs szolgálata.
„Az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) személyes adattal visszaélés és más bűncselekmények gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen” – írták megkeresésünkre.
Olvasónk szerint a rendőrök nagy erőkkel vonultak a helyszínre, elkerítették és körbezárták a Váci úti épületet.
A nyomozás érdekeire hivatkozva több részletet nem árultak el az akcióról.

A székház, ahol a házkutatás zajlik, a Váci úton, a Gyöngyösi utcai metrómegálló közelében van. A Népszabadság egy tavalyi cikke szerint az épület régen gyárként, majd irodaházként működött. Az ötszintes, hatezer négyzetméteres épület mintegy 1,5 milliárd forintba, a berendezés és a szükséges átalakítások újabb egymilliárdba kerültek. A szcientológusok „sajtófőnöke”, Miklovicz Attila korábban úgy nyilatkozott, hogy a pénzt kizárólag hívek támogatásaiból teremtette elő a szervezet, de a felajánlások egy része az Egyesült Államokból érkezett. index.hu