Botka László távozása nem rázta
meg az MSZP-tábort, csak csekély hatással volt rá. A szocialistáknak inkább a korábbi hónapokban szűkült a tábora, júniusban 13 százalékon álltak, ez szeptemberig 10 százalékra csökkent, most 9 százalékra
szűkült.
A Fidesz-tábor növekedése a 60 év fölöttiek körében a legszembetűnőbb, itt 17-ről 32 százalékra nőtt a kormánypárt támogatottsága – . Látványos a Fidesz fővárosi térnyerése is: az elmúlt negyedévben 22-ről 37 százalékra emelkedett az itteni táboruk.
Menjen vagy maradjon Orbán?
A kormányváltást akarók az elmúlt két hónapban valamelyest kevesebben lettek – 43-ről 41 százalékra csökkent az arányuk –, de még mindig relatív többségben vannak. Az ellenzéki szavazók – akik mindösszesen 2,6 millióan vannak – lényegében teljes mértékben felsorakoznak a kormányváltás mellett, és rajtuk kívül 700 ezer pártnélküli választópolgár szeretné, ha a Fidesz jövőre távozna a hatalomból.
A kormány maradását kívánók csoportja népesebb lett, 32-ről 36 százalékra nőtt az arányuk. Közéjük tartoznak a kormánypárt hívei – 2,4 millió fő – s hozzájuk adódik még a pártokhoz nem kötődők, a bizonytalanok közül nagyjából 450 ezer fő.