Nono: Sokat fejlődtem Diósgyőrben

– Spanyolországban Nono néven lettél ismert, nálunk Villar szerepel a mezeden. Ha már vezetéknév, akkor miért nem a Delgado?
– Gyerekkoromtól Nono a becenevem (ami az Antonio egyik szokásos becézése – a szerk.), így pályafutásom elején adta magát, hogy ezt használjam a focipályán is. Magyarországon nem használhattam a „művésznevemet”, ezért anyai nagyapám iránt érzett tiszteletből a Villar név került a mezemre. A mezszámom is innen származik, mindketten március 30-án születtünk.

– Sejthető volt, hogy fontos számodra a család, édesapádat is sokszor lehet látni a DVTK edzésein, és a meccseken. Mekkora szerepe volt abban, hogy labdarúgó lettél?
– Papito Cadizban focizott, már a második csapatban szerepelt, amikor húszévesen egy balesetben elveszítette az egyik karját, ami derékba törte a pályafutását. Ennek ellenére sosem éreztem enyhe nyomást sem a részéről, hogy én valósítsam meg az álmát. Biztosan tudom, hogy ha mondjuk asztalos lett volna belőlem, akkor is ugyanígy szeretne. Szerencsés egybeesés az én foci iránti rajongásom, amit csak növelt az apai minta.

– A spanyol U19-es válogatottal tetted le a névjegyed a foci világában. 
– Nagyszerű időszakot éltem át, nem csak a focipályán, hanem azon kívül is. Szokatlan élményt jelentett, hogy egyik pillanatról a másikra interjúkért álltak sorba, naponta ötven fotót készítettek. Olyan társakkal voltam körülvéve, mint például Suso vagy Jesé, de hosszan sorolhatnám az ismert neveket (előbbi a Milan játékosa, utóbbi a Real Madrid és a PSG után jelenleg kölcsönben a Stoke City színeiben szerepel – a szerk.). És ehhez jött a siker, Észtországban mi lettünk Európa legjobb csapata ebben a korosztályban.

– Fiatalon mutatkoztál be a spanyol élvonalban.
– Korábban Mallorcán és az Atletico Madrid akadémiáján nevelkedtem, ehhez képest Sevilla csak egy órás autóútra fekszik az otthonomtól. Nagyszerű érzést jelentett a spanyol első osztályban szerepelni, és az Európa Ligában is játszhattam. Megbecsültek, ekkor engedhettem meg először magamnak, hogy autót, lakást vegyek, és a szüleimet is tudtam támogatni. 

– Amikor elhagytad a Betist, akkor mindenképpen szerettél volna külföldön játszani?
– Nem csak külföldön focizni, hanem külföldön élni, új kultúrát, új nyelvet megismerni. Németországba sérülésemet követően kerültem, kudarcként éltem meg, hogy nem sikerült bizonyítanom. De ez nem szegte kedvem, tavaly nyáron is kaptam spanyol ajánlatot, ezzel szemben választottam a DVTK-t.

– Közel másfél év után már lehet rálátásod, milyen a magyar labdarúgás?
– A spanyol a világ legerősebb bajnoksága, ezért nem is szeretném ahhoz hasonlítani, mert a legnagyobb különbséget a játékosok minősége jelenti. Az biztos, a magyar labdarúgás fejlődik, és nem csak az infrastruktúra tekintetében. A magyar bajnokság erejét a hasonló erősségű csapatok adják, ahogy láthatjuk, szinte mindenki győzhet mindenki ellen, nincsenek magasan kiemelkedő csapatok. A spanyol válogatottnak természetesen megvan a maga markáns stílusa, de a klubcsapatok nagyon sokszínűek, miként Magyarországon is az egyik birtokolni szeretné a labdát, és sok érintéssel eljutni az ellenfél kapujához, a másik pedig a gyors kontratámadásokban hisz. 

– Akkor nem is változott a játékstílusod, mióta Magyarországon szerepelsz?
– Az edzőimnek és a csapattársaknak köszönhetően rengeteg olyan dolgot tanultam, amiről korábban azt sem tudtam, hogy hiányzik a játékomból. Erőnlétileg és védekezésben fejlődtem sokat, valamint taktikailag is előrébb léptem. Sokkal komplexebb játékosnak érzem magam most már. 

– Az is sokat segíthetett, hogy már nincs rajtad súlyfölösleg. 
– Korábban úgy gondoltam, abból lesz a legjobb labdarúgó, aki a legjobban bánik a labdával. Rá kellett jönnöm, hogy ez csak egy rendkívül fontos összetevő, ami mellett sok minden más is szerepet játszik az eredményességben. Most már nem csak eszem, hanem táplálkozom, odafigyelve minden apró részletre. Rendszerességet és tudatosságot vittem az étkezésbe. A csapatedzések mellett a lakásomban rendszeresen végzek olyan gyakorlatokat, ami segít a törzsizmok erősítésében. A karácsonyi szünetben pedig külön személyi edzővel dolgoztam Spanyolországban, mert ilyenkor nagyon nehéz ellenállni a finom falatoknak. 

– Erről mi, magyarok is tudnánk mesélni.
– Megértem, mert a magyar konyhát kifejezettem szeretem, igaz a tengeri fogások hiányoznak. Ettem már finom édesvízi halat itt is, de a tenger többi gyümölcse tényleg az otthont juttatja eszembe, mert errefelé nem jutok hozzá.

– A második idényedet játszod Diósgyőrben, Magyarországon. Hogy látod a csapat helyzetét?
– Ha két héttel ezelőtt beszéltünk volna, akkor is azt mondanám, hogy együtt van a csapat, csak egy kis apróságra, talán szerencsére van szükségünk a győzelemhez. A játékkal akkor sem volt semmi gond, amikor sorra pont nélkül maradtunk, azonban kétségtelen, nem jöttek az eredmények. Optimistán vártam a Vasas elleni találkozót, mert tudtam, sokat dolgoztunk a rossz sorozat megszakításáért. És milyen az foci, sokkal jobban játszottunk az FTC vagy a Videoton ellen, azonban nem tudtuk kihasználni a lehetőségeket, a Vasas ellen viszont nagyon jó százalékban értékesítettünk a helyzeteket, pedig a mutatott játék terén nem nyújtottunk kimagaslót, csak egy jó átlagost. 

– Múlt szombaton egymás után másodszor győzött a DVTK. Hogy értékeled a Honvéd elleni meccset?
– Azt hiszem, ez az a találkozó, amiről nem kell sokat beszélni, lényeg, hogy ismét megszereztük mind a három pontot. Önkritikusan el kell ismernem, ezúttal 2-3 labdát is eladtam, erre a jövőben jobban kell figyelnem.

– Nagyszerű rúgótechnikával rendelkezel, mégis mindössze második bajnoki gólodat szerezted a DVTK színeiben.
– Sosem a góljaim mennyiségével hívtam fel magamra a figyelmet, sokkal inkább a passzaimmal, cseleimmel, amivel ugyanolyan hasznos tudok lenni. Egy gólpassz után ugyanolyan elégedett vagyok, mintha én találtam volna be, de akkor is, ha teljesítményemmel győzelemhez segítettem a csapatot, mert esetenként akár egy szerelés is fontos lehet. 

– Kézenfekvő, hogy a közös nyelv, kultúra miatt a pályán kívül jól megértik egymást Diego Velával, de úgy tűnik, hogy a pályán is jobban egymásra hangolódtok.
– Ez egyáltalán nem tudatos, igyekszem mindkét oldalra forgatni a labdát. Az viszont igaz, sokszor kihasználjuk, hogy a védők nem értik, mit kiabálunk egymásnak, így könnyebb instruálni őt, milyen passzra számítson. És persze Diego kiváló játékos, gyors, fáradhatatlan, jól bánik a labdával, kellően higgadt a kapu előtt. Ha nem így lenne, akkor akár egymás gondolatait is olvashatnánk, mégsem mennénk vele semmire.

– Nincsenek nyelvi korlátok a többiekkel?
– Nem, mert például Ugrai Roland egyre jobban beszél spanyolul. A leghasznosabb kifejezéseket ismerem magyarul, amire a focipályán és a mindennapi életben szükségem van. Jó napot kívánok!, Szia! Csini vagy!, piros, kék, sárga, előre, hátra (sorolja magyarul – a szerk.). Angolul kicsit többet tudok, de kétségtelen, mindkét nyelven fejlődnöm kell még. 

– Kiváló motivációt jelenthetne a nyelvtanulásban egy magyar lány…
– A barátnőm valóban beszél magyarul, de egymás között a spanyolt használjuk, hiszen ő kubai származású, az egykori kubai és magyar válogatott kézilabdázó, Carlos Perez lánya. Érdekes, hogy egykori csapattársa, Ivo Diaz lánya, Laura Aldazabal éppen az Aluinvent DVTK-ban kosárlabdázik, már voltunk a meccsén szurkolni neki, de a hétköznapokon is össze szoktunk futni.

– Pályafutásod nagy részében piros-fehér vagy zöld-fehér mezben játszottál, melyik szín áll közelebb hozzád?
– Az Atletico Madrid és a DVTK piros-fehér, a Betis és az Elche valóban zöld-fehér mezben szerepel. A pályafutásom elején szép sikereket értem el zöldben, de most már a piros felé húz a szívem.

– Sok helyen játszottál, de otthon, Cadizban nem. Miért alakult így? Biztos nem azért, mert ők kék-sárgák.
– Sajnos a Cadiz CF a harmadosztályban szerepel, és amikor hívtak, akkor magasabb szinten szerettem volna játszani. Nagyon bízom benne, hogy lesz még alkalmam a kék-sárga szerelést magamra húzni, mert biztosan hatalmas élmény lenne a rokonok, barátok előtt szerepelni hétről hétre. 

– Az Instagramon folyamatosan nyomon lehet követni, éppen mit csinálsz, mivel töltöd az idődet, például a Gólöröm címlapfotózásáról is osztottál meg werkfotókat. Mi motivál ebben?
– Nincs ebben semmi különleges, ilyen vagyok. Szeretek emberek között lenni, és ezen túl a többi nem számít. Szívesen elbohóckodok a csapattársakkal, az NB III.-as csapat játékosaival, de szívesen leülök egy kávéra a szurkolókkal is, ha éppen megállítanak a belvárosban. Egy-egy kép, videó feltöltése előtt pedig az jár a fejemben, hogy ha én jól érzem magam, miért ne osztanám meg ezt másokkal, imádok mosolyt csalni az emberek arcára.

– De nem csak az embereket szereted, amikor Diósgyőrbe érkeztél, annak talán a környékbeli kutyák örültek a legjobban. Ha pedig nem így lett volna, akkor sok apró finomsággal régen megváltoztattad őket.
– Rajongok az állatokért, nekem is van egy Bimba névre hallgató pomerániai törpespitz kutyám. Imádom a papagájokat, nagymamámnak volt egy csodás arapapagája, azóta én is szeretnék egyet, azonban a sok utazás miatt nem tudnám gondját viselni, és hasonló ok miatt mondtam le egyelőre a törpemalacról is. Ami késik, nem múlik, ha egyszer visszavonulok, akkor simán el tudom magam képzelni egy népes és sokszínű állatsereglet közepén.

– Ez viszont remélhetően messze van, és addig sok örömet okozol még a DVTK szurkolóinak. Mit vársz a Haladás ellen?
– Általában úgy élem az életet, hogy nem azon búslakodom, amit elveszítettem, hanem annak örülök, amit nyertem, mert véleményem szerint ez visz előre. Képesek vagyunk az idegenbeli győzelemre, határtalan optimizmussal várom a mérkőzést.