Egyébként is sokat
gondolkodom mostanában a kiszolgáltatottságon annak kapcsán, hogy felszínre kerültek a művészvilágban történt zaklatási ügyek. Mindent elolvastam és minden interjút megnéztem ezzel kapcsolatban, ami eddig megjelent.
A szexuális zaklatás általános jelenség, vagy csak megtörténik itt-ott?
Abszolút általános. Én a saját életemből is jócskán tudnék ilyen sztorikat mesélni, és biztos vagyok benne, hogy sok kollégám így van ezzel. Eddig mindig azt hangoztattam, hogy a színház egy olyan csodás hely, ahol az embernek nincs szüksége pszichológusra, mert a szerepeken keresztül a saját problémáit feldolgozza. Ez részben valóban igaz, de az elmúlt hetek eseményei kapcsán rádöbbentem, hogy nekem is van jó pár történetem, amit eddig elnyomtam magamban. Mert ezeket nem tudtam feldolgozni a mai napig sem. Magamat hibáztattam, hogy hogy lehettem olyan ostoba, hogy odamentem.
Mi történt?
Például az egyik pesti színházigazgató titkárnője felhívott, hogy a direktor szeretne a művésznővel, azaz velem beszélni, legyek kedves befáradni az irodába. Az ember naiv és ostoba, azt hiszi, hogy azt mondják majd neki: „láttalak ebben meg abban a darabban, és olyan fantasztikus voltál, hogy szeretnélek leszerződtetni.” De nem ez történt, mert amikor beléptem az irodába, már rám is zárták az ajtót. De ki készül föl erre, ha a titkárnő telefonál?!
Mi lett a vége ennek a történetnek?
A düh sok erőt (fizikait is) tud adni! Igaz, már nem ez volt az első ilyen esetem. A legelső hasonló helyzetben teljesen lebénultam, nem is igazán tudom, hogy úsztam meg… Pályakezdőként egy próbaszünetben lépett hozzám a főrendező, hogy „ugorj már fel az irodámba, mert valami fontosat akarok mondani!”. Persze szaladtam, mint egy kis kölyökkutya, hogy vajon mi az a fontos, amit majd a főrendező mond nekem, de ott is fordult mögöttem a kulcs… És még mesélhetnék, és nagyon sokan tudnának mesélni. Egyes hatalmon lévő férfiak a mai napig úgy gondolják, hogy nekik mindent lehet. Persze ez nem csak a színházi világra érvényes, de egy színész, egy táncos talán még kiszolgáltatottabb. A színház nem demokratikus intézmény. Mi csak egyéves szerződéseket kötünk, és hogy méltó vagy méltatlan feladatot kapunk, az mindig az aktuális vezetésen múlik. Ez az egész botrány egyszerre szól a hatalommal való visszaélésről és a nők megítéléséről. Amíg a parlamentben a férfi képviselők úgy beszélhetnek a képviselőnőkkel, hogy a bicska kinyílik a zsebemben, amíg nem történik változás a női szerepek megítélésében, miért változna bármi a művészvilágban? Attól, hogy most két színházi embert kilőttek, a közéletben még semmi nem fog megváltozni. boon.hu