Helló baz megye. TOP 100: Megvan, kikből áll idén a gazdasági elit

Az idén Tóth László, az Unió

Coop Zrt. vezérigazgatója vehette át az Észak-Magyarország TOP 100 Gazdasági Díját, amit immár nyolcadik alkalommal osztottunk ki. Emellett bemutattuk TOP 100 magazinunkat is, amely a legeredményesebb megyei vállalkozásokat rangsorolja. Ezt a rangsort már 12. éve készítjük közösen a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Adó- és Vámigazgatóságával, valamint a Borsod-Abaúj-­Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával.

Mint minden évben, az idén is három szempont szerint rangsoroltuk a cégeket: a hozzáadott érték, a nettó árbevétel és a foglalkoztatottak száma alapján.
A tavalyi évhez hasonlóan idén is húsz olyan vállalkozás volt, amelyek korábban nem szerepeltek a TOP 100-as listánkon. Így 154 társaság, illetve társaságcsoport alkotja megyénk gazdasági elitjét, közülük 61 mindhárom gazdasági mutató alapján az élvonalba tartozik.
Kedden megrendezett ünnepségünkön ezeket a cégeket köszöntöttük, illetve adtuk át nekik az újonnan megjelent magazinunkat. Valamint előadásokat is hallhattak a vendégek, többek között dr. Csath Magdolna professzortól, aki hazánk gazdasági fejlődéséről beszélt. Északmagyar infó  fotó: dvtk.eu