Választási csalásokra számítanak az ellenzéki

pártok – derült ki a TASZ beszélgetésén

 A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) civil jogérvényesítő tevékenységbe, választási monitoring programba kezd a 2018-as parlamenti választások kapcsán. Sajtótájékoztatójukon bemutatták, hogy mivel segítik a polgárok, az újságírók és a jelöltek és pártok munkáját a választásokig tartó időszakban. A TASZ által szervezett kerekasztal-beszélgetésen az ellenzéki pártok mindannyian kétségüknek adtak hangot: a 2018-as országgyűlési választások vajon szabadok és tisztességesek lesznek-e.

A TASZ választási monitoring programja nem csak a választások napján, hanem az azt megelőző időszakban is érdemi tevékenységet végez. Ennek része egy forródrót üzemeltetése (0630 722 3356), amelyen a hét minden napján 8 és 20 óra között jogi segítséget, magyarázatot kérhetnek az újságírók a nyilvánosság hatékonyabb tájékoztatáshoz, továbbá jelöltek és jelölő szervezetek kérhetnek jogi tanácsot, bizonyos esetekben akár jogi képviseletet is a választási eljárás bármelyik szakaszában. Ezek mellett klasszikus monitorozással is foglalkozik a szervezet: módszeresen nyomon követi a választási kérdésekben döntő állami szervek tevékenységét és előre meghatározott szempontok szerint elemzi a döntéseiket. Honlapján (valasztasz.hu) pedig közérthető formában tájékoztatja a választópolgárokat jogi kérdésekben, eszközöket kínál a közéleti aktivizmushoz a választási eljárás során, és jogi tanácsot kínál a választópolgárok számára is.

A TASZ kerekasztal-beszélgetésén részt vett a Demokratikus Koalíció, az Együtt, a Jobbik, a Kétfarkú Kutyapárt, a Liberálisok az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd. A pártok képviselői nagyon fontosnak tartották, hogy az országgyűlési választáson a lehető legtöbb szavazatszámláló bizottságban legyen ellenzéki tag. A tagság a bizottságokban “nem párt ügy, hanem az egész ellenzék ügye” az egyik megjelent szerint.

A választási csalásoktól nem csak a bizottságokban, hanem már az ajánlások összegyűjtésekor is tartanak, ezzel kapcsolatban megismételték a Közös Ország Mozgalom nyilatkozatában már elfogadott javaslatukat, amely szerint egy ember egy ajánlóívet írhasson alá a jövőben. A felvetés egyébként nem új, a TASZ már a 2014-es választásokról készült jelentésében is ezt javasolta. Nagyon problémásnak nevezték emellett azt is, hogy a határon túli szavazatok tisztasága szinte ellenőrizhetetlen: a szavazókat tartalmazó névjegyzék jó eséllyel annyira elavult, hogy sok esetben elhunytak is szerepelnek benne, a levélszavazatok beérkezésekor és megszámlálásakor pedig fizikailag lehetetlen végig jelen lenni megfelelő számú ellenzéki aktivistának. Minden állítólagos csalással kapcsolatban kiemelték annak fontosságát, hogy ha bárki visszaélést tapasztal, készítsen erről videót vagy képet, mert annak hiányában a bizonyításuk szinte lehetetlenné válik az eljárás alatt.

“A demokrácia nem egy nap. Nem csak a szavazás napján, hanem bármikor tehetünk érte. Szerintünk csak akkor beszélhetünk szabad választásról, ha a megfelelő információk birtokában hozzuk meg a döntésünket. Mi az állampolgároknak, újságíróknak, és a politikusoknak és is megadjuk ehhez a megfelelő eszközöket a valasztasz.hu oldalon és a forródrótunkon.”- mondta Dojcsák Dalma, a TASZ Politikai Szabadságjogok projektjének vezetője.

Kérjük, hogy a rendelkezésére álló eszközökkel segítse elő, hogy az ügyről a nyilvánosság tudomást szerezhessen. Felmerülő kérdéseivel keresse Dojcsák Dalmát, a TASZ Politikai szabadságjogok projektjének vezetőjét a 06 20 315 2332-es telefonszámon.

A SZERKESZTŐ FIGYELMÉBE:
A TASZ átláthatóságát nem az szolgálja, hogy “külföldről támogatott szervezetként” jelölik meg, hanem hogy évekre visszamenőleg közzéteszirészletes gazdálkodási adatait.

Minden egy helyen, amit a civiltörvényről tudni kell.

A Társaság a Szabadságjogokért emberi jogi jogvédő civil szervezet. 1994-es megalakulása óta azért dolgozik, hogy Magyarországon bárki megismerhesse alapvető emberi jogait, és érvényesíthesse azokat a hatalom indokolatlan beavatkozásaival és mulasztásaival szemben. A TASZ figyelmet fordít számos politikai szabadságjog, az önrendelkezésijog és bizonyos sérülékeny csoporthoz tartozók jogainak védelmére. Jogsegélyszolgálatunkhoz évente több, mint 2.000 megkeresés érkezik, stratégiai perekben képviseletet nyújtunk, emellett képzéseket tartunk civil szervezeteknek, és kampányainkkal fontos társadalmi kérdésekre irányítjuk a figyelmet. 

Politikai szabadságjogok projektünk keretében részvételi jogi kérdésekkel foglalkozunk. Célunk, hogy mindenki méltányos feltételek között vehessen részt a választásokon, választópolgárként és jelöltként egyaránt, és egyenlő félként vehessen részt politikai közösségének döntéseiben. Célunk továbbá, hogy mindenki megismerje politikai részvételi jogait, és lehetőségei szerint éljen ezekkel a jogokkal. Bővebben: http://tasz.hu/politikai-reszvetel
 
Támogasd a TASZ jogsegélyszolgálatát!