Kunhalmi Ágnes lesz az MSZP kampányarca

Jövő héten indul

a kampányszezon az MSZP-nél: szombaton rendeznek egy nagy programbemutató eseményt, ahol bemutatják választási programjukat és elindítanak egy programismertető kampányt. Ennek arca lesz Kunhalmi Ágnes, aki az egyik legnépszerűbb szocialista

politikus. Kunhalmival kapcsolatban az is felmerült, hogy ő lehetne a párt listavezetője, de ezt ő korábban már informálisan elutasította, amit a mai elnökségi ülésen is megerősített. Ezután kérte fel őt Molnár Gyula pártelnök arra, hogy a jövő hétvégén induló kampánysorozat arca legyen.

Az MSZP az elnökségi ülésen azt is eldöntötte, hogy kemény hangú levélben utasítják vissza a DK-Együtt-Párbeszéd levelét, amely időhúzással vádolja őket. Továbbá döntöttek arról is – mint tegnap előre jeleztük – hogy egy ellenjavaslattal mennek a mai DK-MSZP egyeztetésre, ami még ezekben a percekben is tart