A Blikk tudta
meg, hogy VV Fanni eltűnésének ügyében egy korábban MSZP-s színekben választáson induló férfit gyanúsít a rendőrség. Személyi szabadság korlátozása miatt indult ellene eljárás, és már a héten előzetes letartóztatásba került, vagyis erős a gyanú, hogy részt vett a nő elrablásában.
A ValóVilág egykori szereplője november 20-án tűnt el otthonából. Szülei jelentették be a rendőrségen, a nyomozók pedig nem sokkal később házkutatást tartottak. SIM-kártyákat, DNS-mintát kerestek, a kertet is felásták.
Később egy fekete, német rendszámú BMW-t köröztek, és a családnak és a barátoknak egy harmincas férfiről mutattak fotókat, aki azonos lehet azzal, akivel Fanni a videófelvételek alapján elhagyta Duna-parti otthonát.