„Az eladósodott intézmények
kénytelenek Ázsiából beszerezni többek között olyan eszközöket, mint a hasi törlőkendők, melyek jelentős része nem steril, mikrobiológiailag szennyezett lehet, ezért életveszélyesek.”
A párt írásbeli kérdéssel fordult Balog Zoltán miniszterhez,
melyben felszólítja a gyakorlat haladéktalan kivizsgálására is.
A Szabó Tímea által jegyzett szöveg szerint az évente regisztrált 22 ezer műtéti sebfertőzés 30%-a megelőzhető lenne megfelelő minőségű eszközök vásárálásával:
„Ám évente az adósságállomány jelentős részét, nagyjából 50 milliárd forintot az intézmények dologi kiadásai teszik ki, amit a kormány évente egy alkalommal hajlandó csak megfinanszírozni.
Az olcsó és nem minden esetben steril eszközök beszerzésének gyakorlatát a Párbeszéd szerint haladéktalanul meg kell szüntetni, a kormánynak pedig meg kell finanszíroznia az intézmények dologi kiadásait, hogy az adósság ne vezessen olyan helyzetekhez, melyek miatt veszélybe kerülhet a betegek élete.”