Ugrai szerint ez

azért is jó, mert így olyan problémákkal is találkoznak a hallgatók, amelyek egy elit helyen nem fordulnának elő. „Egy fiatal tanárnő egy szakmunkásképzőben töltötte a gyakorlatát. Kihívott egy fiút a táblához, aki erre felrajzolt egy falloszt. Sokan ilyenkor üvöltözni kezdenek, amiből kialakulhat egy adok-kapok, és akár tettlegességig is fajulhat a dolog. Ennél sokkal hatékonyabb, ha elsüt egy jó viccet, és egy nagyon picit nevetségessé teszi a diákot a többiek előtt. Még csak nem is ez a lány volt a legtapasztaltabb hallgatónk, mégis helyesen járt el, és sikerélményt szerzett”. Ugrai szerint ez sokkal hasznosabb tapasztalat, mint ha valaki megtart 15 órát egy elit gimnáziumban, aztán felhívják a figyelmét, hogy inkább más színeket kellett volna használni a prezentációban.

A miskolci tanárképzőben „bármelyik órán szóba kerülhetett, hogy miért kell egy társadalomnak szociális segélyeket bizosítani a szegények számára. Vagy, hogy milyen szociálpszichológiai és egyéni törvényszerűségek miatt verik el sokan két nap alatt a segélyt. Ha ezt rosszul csinálja az ember, abból óriási feszültségek pattanhatnak ki” – mondta Ugrai. Szerinte ez azóta különösen így van, mióta újra osztatlanná tették a tanárképzést, és nem 21-22, hanem 18 éves gyerekekkel kell megbeszélni ugyanezeket a témákat. „Voltak nyílt színi birkózások a hallgatókkal”.

Ilyen vitákkal Anna is találkozott, pedig szerinte csak azoknak kellene tanárnak menniük, akik eleve érzékenyek ezekre a témákra. Ehhez képest sok csoporttársa normálisnak tartja a testi fenyítést, vagy ha fekvőtámasszal fegyelmeznek az iskolában. Ebben persze, annak is nagy szerepe van, hogy alig van presztízse a pályának, leginkább azok mennek tanárnak, akiket máshová nem vettek fel, így nem sok esély van kiszűrni az alkalmatlanokat.

A miskolci tanárképző inkább csak kivétel, és bár Kende Ágnes szerint van még néhány jó példa az országban, ezek nem tudták áthatni az egész rendszert. „Itthon sehol sem kérdőjelezik meg az egész oktatási rendszert átható paternalista gondolkodásmódot, ami megakadályozza, hogy a tanárok empatikusak legyenek, és bele tudják képzelni magukat egy gyerek helyzetébe. De a tanárok nem önállóan felelősek a bajokért, hiszen ők is csak egy rendszer termékei, semmivel sem előítéletesebbek, mint az egész társadalom” – mondta Kende.  http://www.blikk.hu/aktualis/belfold/nem-kell-uvoltozni-ha-megjelenik-egy-fallosz-a-tablan/2phyd79