Nagy nap volt ez
a kedd a baloldali összefogás történetében, ugyanis az MSZP és a DK hosszas, több hetes tárgyalások után egyfajta megállapodásra jutott. Az egyezséget a két párt elnökségeinek is szentesítenie kell szerdán, de a főbb dolgok már most elkezdtek szivárogni a sajtó felé.
Máris bemutatjuk a megállapodás kétféle értelmezését, de nézzük először a tényeket, amelyeket sikerült az MSZP-s és DK-s politikusok elbeszéléseiből leszűrni:
Megállapodtak a 106 egyéni indulóban. Nem tudni egyelőre, milyen arányban.
Minden választókerületben az egyik párt jelöltje indul, a másik pedig nem indít/támogatja. Nem lesz olyan körzet, ahol egymás ellen indul az MSZP és a DK.
Karácsony Gergely, a Párbeszéd és az MSZP miniszterelnök-jelöltje Gyurcsány Ferencéknek is elfogadható, ő tehát a DK miniszterelnök-jelöltje is lehet.
Közös listáról nincs döntés.
A megállapodásban nem szerepel a többi párt, így például az Együtt sem, amely szívesen koordinálna.
A megállapodást persze a két párt máshogy értelmezheti, de tény az, hogy mindkét oldalon engedtek a felek. Az MSZP-sek eddig csak akkor voltak hajlandóak az egyénikről tárgyalni, ha döntés van a közös listáról, a DK-sok pedig az Együttet is bevonták volna a történetbe. Mint látjuk, hátrébb léptek a pozíciójukból mindketten. index.hu