Ez a fegyver a páncélozott dolgok forgalomból való kivonásának Paganinije…

Donald Trump amerikai

elnök a múlt héten jóváhagyta, hogy az USA „fokozott védelmi képességekkel” lássa el az oroszokkal és az általuk támogatott kelet-ukrán szeparatistákkal harcoló ukrán hadsereget. Ebben a katonai csomagban már vannak az élet kioltására alkalmas fegyverek is, köztük

 

FGM–148 Javelin vállról indítható, hordozható, infravörös önirányítású páncéltörő rakéták.

Ezek verték ki igazán a biztosítékot Moszkvában, az orosz külügy azzal vádolta az amerikaiakat, hogy a lépésükkel vérfürdőt készítenek elő, és hogy ezzel „átléptek egy vonalat”.

 A Javelin egyébként arra jó, hogy páncélozott célokat vonjon ki a forgalomból. Ez a fegyver a páncélozott dolgok forgalomból való kivonásának Paganinije, ráadásul a használata is egyszerű és kényelmes. Egy ilyen vállról indítható rakéta (és az indítóberendezés) ugyan iszonyatosan drága, többe kerül, mint egy átlagos célpont, amit kilő, de ezekkel a fegyverekkel bármilyen gyalogsági osztag is eredményesen tud fellépni páncélozott járművekkel szemben.

 

Egyik nagy előnye, hogy az indítás után nem kell külön foglalkozni azzal, hogy a rakéta célba is találjon, a rakétát kilövő katona azonnal fedezékbe is húzódhat, vagy újratölthet. Ráadásul a fegyver nem üt nagyot, a rakétának ugyanis kétfokozatú hajtóműve van, az első fokozat kilöki a csőből, majd a második fokozat pedig csak kezelőtől távolabb indul be. Ez alkalmassá teszi arra, hogy fedezékekből, akár épületekből is kilőhessék, és az ellenséges egységek sem szúrják ki olyan könnyen a kezelőt.

 

Ha például egy páncélos járműre lövik ki, a rakéta az indítás után kb. 150 méteres magasságba emelkedik, majd felülről csap le, a harckocsik páncélzata ugyanis a tetejükön a legvékonyabb. Ez ellen néhány harckocsi úgynevezett reaktív páncélzattal védekezik, ami lényegében annyit jelent, hogy még a páncélzat elérése előtt megpróbálja felrobbantani a becsapódó rakéta robbanófejét. Na, a Javelin ellen ez sem véd meg, ezeknek a rakétáknak ugyanis tandem elrendezésű robbanófejük van, amikben a kisebb rész eleve a reaktív páncélzat működésbe hozatalára való, hogy a nagyobb már tényleg a harckocsi rendes páncélzatán csattanjon.

A kelet-ukrajnai fronton a Javelinek azért fognak jó szolgálatot tenni az ukránoknak, mert az orosz harckocsiknak nem nagyon van jelenleg érdemi ellenfelük a hadműveletekben. Az ukránok csak nagyon kevés páncélost tudnak leszedni, mert nincs erre igazán jó fegyverük. Persze a minszki békemegállapodás szerint harckocsik nem is lehetnének a frontokon, az oroszokat azonban ez eddig nem nagyon érdekelte. Ezek a harckocsik tehát eddig könnyen arathattak, az oroszok számára igazából nem volt lényegi tétje egy-egy páncélozott jármű bevetésének.

A Javelinekkel ez a helyzet megváltozik, Putyinnak ugyanis innentől sokkal nagyobb veszteségekkel kell számolnia. Azt a mértékű orosz támogatást, amit a szakadárok eddig kaptak, ezután is fenn lehet tartani, mostantól azonban több harckocsi kell, a műveletek sokkal többe fognak kerülni, és

több lesz az orosz áldozat is.
A Kelet-Ukrajnában évek óta dúló háború eddig is nagyon sokba került Oroszországnak is (Ukrajnának persze még többe), ráadásul Putyin az egész rezsim stabilitását kockáztatja azzal, hogy a nyilvános adatokkal folyamatosan hazudnia kell nemcsak a világnak, de a saját népének is, hiszen nem ismerheti el, hogy az orosz hadsereg katonái halnak meg Ukrajnában, több ezrével. 444.hu