Január 1-től a boltokban

már nem fogjuk hasznukat venni a régi 20 ezreseknek, ez azonban nem jelenti azt, hogy ezeket a címletek értéküket vesztik a jövő héttől. A bankjegyeket ugyanis 2018. január 1-től a hitelintézetek és a posta 3 évig, az MNB pedig 20 évig, tehát 2037. december 31-ig cseréli ki ingyenesen új 20 ezresekre.

A legkisebb címletek maradtak a végére
A címletek lecserélése évekkel ezelőtt megkezdődött, az új sorozatból a 10 ezrest bocsátották ki először még 2014 őszén. Ezt követte bő egy évvel később az új 20 ezres, majd az 5 és a 2 ezres címletek. Utóbbi kettő esetében idén nyáron már ki is vonták a forgalomból a régebbi címleteket. A régi 10 ezresek bevonását illetően még nem született döntés, azok korlátozás nélkül használhatóak a készpénzforgalomban.

Utoljára maradtak az 1000 és az 500 forintos címletek. Előbbiek hivatalosan már 2017. augusztus 24. óta törvényes fizetőeszköznek számítanak, ám ezekkel jelenleg még nem találkozhatunk a mindennapokban. Az új ezresek várhatóan 2018. március 1-től jelennek meg a készpénzforgalomban, a régieket pedig 2018. október 31-ig fogadják majd el a boltokban.

A kibocsátási program várhatóan 2019-re lezárul, legalábbis ez szerepel az MNB céljai között. Ez azt jelenti, hogy két éven belül érkezik az új 500 forintos címlet is, illetve megtörténik a régiek cseréje. Bár logikusnak tűnhet, hogy a bakjegyeket követően az érméket is megújítsa a jegybank, ez azonban egyelőre nem szerepel a központi bank tervei között – legalábbis korábban így tájékoztatta a Pénzcentrumot az MNB sajtóosztálya.

Új 20 ezresed van? Jóval többet is érhet
A készpénz használók többsége valószínűleg nem tudja, hogy egyes bankjegyek milyen sokat érhetnek a gyűjtők számára. Ilyen különleges bankjegyeknek számítanak például az alacsony sorszámmal ellátott, nyomdafriss példányok is.

A forintbankjegyeken lévő sorszámok címletenként eltérő két betűből és hét számjegyből állnak. Ezek a sorszámok a gyártási folyamat utolsó előtti fázisában kerülnek rá a bankjegyekre. Az alacsony sorszámú bankjegyek első körben nem kerülnek forgalomba, hanem a Magyar Pénzverő Zrt- től vásárolhatjuk meg azokat.

Eltérő, hogy a különböző címletekből mennyit tesznek félre gyűjtői célokra. Általában az 1-től 200-ig terjedő számozású bankjegyeket különíti el az MNB, ám időnként az 500-ig vagy 600-ig terjedő számozásúak sem kerülnek forgalomba.

A Magyar Pénzverő Zrt. honlapján egyébként most is találhatunk eladásra szánt, alacsony sorszámmal ellátott bankjegyeket. Többek között 8 900 forintért kínálnak eladásra egy 5 ezer forintos és 28 ezer forintért vásárolható meg egy 20 ezer forintos bankjegy. https://www.penzcentrum.hu/vasarlas/9-ezret-is-adhatnak-egy-otezer-forintos-bankjegyert.1062529.html?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link