Három fenyőfa
és pár üveg pezsgő miatt kerülhet börtönbe négy magas beosztású NAV-dolgozó – tudta meg a Blikk.
Információink szerint 2012 karácsonya előtt pár nappal történt, hogy egy pálinkafőzéssel foglalkozó cég két vezetője ajándék gyanánt adta a Vám- és Pénzügyőrség megyei vezetőjének és három kollégájának a fákat, illetve a pezsgőt, amit ők örömmel elfogadtak. Az alkoholt nem vitték haza, munka után összehívták a dolgozókat, és azzal koccintottak a közelgő új év tiszteletére.
Valószínűleg akkor még álmukban sem gondolták, hogy életük legdrágább italát tartják a kezükben, hiszen elképzelhető, hogy az állásukkal, sőt, akár a szabadságukkal fizetnek majd egyszer a rögtönzött mulatságért. Úgy tudjuk, mivel a telefonjaikat már egy ideje lehallgatták, hamar kiderült: hibát követtek el a pénzügyőrök.
A pénzügyőrségi vezetők koccintottak az ajándékba hozott pezsgővel, ez is a bűnlajstromra került
Az ügy nyomozása évek óta húzódik, és több ügyészséget is megjárt. Végül a Debreceni Ügyészség emelt vádat ellenük vesztegetés bűntette miatt. Ennek büntetési tétele vezető beosztású személy esetén akár 5-től 10 évig terjedő szabadságvesztés is lehet.
– Ebben az esetben a bíróság valószínűleg nem fogadja el majd azt a védekezést, hogy eddig soha nem csináltak ilyet, és példamutató módon látták el a vádlottak a munkájukat, hiszen ilyen pozíciókban ez alapkövetelmény. Sőt, a bíró azzal szokott érvelni, hogy pont azért szab ki súlyosabb büntetést, mert épp ezeknek az embereknek kell többek között erkölcsileg is feddhetetlennek lenniük, hogy példát mutassanak az egész állománynak – vélekedett dr. Magyar György, az ügyben nem érintett ügyvéd.
Bővebben itt. http://www.blikk.hu/aktualis/belfold/ajandek-fenyok-miatt-bortonbe-kerulhetnek-a-penzugyorok/wfyzpcm