Rejtélyes haláleset
miatt súgnak össze a helyiek a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen. Az egyik társasház emeleti lakásában mumifikálódott holttest került elő. Információink szerint a múmia egy exzsaru holtteste.
Éppen műszakból jöttem haza, amikor nagy zörgés hallatszott a lépcsőházban: a zárat törték fel, mert az ajtó belülről volt kulcsra zárva. Amikor felértem az emeletre, éppen bejutottak a lakásba. Csak annyit hallottam, hogy egy női hang felkiált: Úristen, egy néger hulla van a lakásban!
– idézte fel Viktor, a volt rendőr egyik szomszédja, akitől megtudtuk, a halott férfi néhány éve szabadult a börtönből. Súlyos tett miatt kellett felelnie.
Évekig feküdt a kivárdai lakásban a gyilkos kisvárdai exzsaru múmiája
A halottra végül a lakás tulajdonosa – az exrendőr egykori élettársa – bukkant rá – írja a Blikk.
A holttest a házban élő lakók szerint akár több éve is ott lehetett már. Ám mivel a bejárati ajtót korábban újabbra cserélték, így a hullaszag nem terjedt szét a lépcsőházban mindaddig, amíg az ajtót ki nem nyitották.
A lap információi szerint az elhunyt férfi B. Tamás (†51), akit 2008 decemberében nyolc év börtönre ítéltek, amiért édesanyját egy húsbárddal kivégezte ugyanabban a lakásban, ahol múlt héten szerdán megtalálták földi maradványait.