A szlovén devizahitelesek már
fellélegezhetnek, ott jogerősen semmissé nyilvánítottak ugyanis most egy devizahitel szerződést. Itthon azonban nem lehet ilyesmire számítani a szakértő szerint, mert egészen más a helyzet és a jogi környezet. A kormányzópártok viszont híradónk kérdésére azt mondták, megvizsgálják a szlovén döntést, hogy annak milyen hatása lehet a magyar devizahiteles perekre nézve.
Már jóval több devizahitel per zárul le, mint amennyi indul. Ám korántsincs vége az ügyeknek. Egy siófoki család például 2013-ban nyert jogerősen a bankjával szemben. A házaspár azt sérelmezte, hogy a pénzintézet letiltotta a nyugdíjukat, mert nem tudták fizetni a váratlanul háromszorosára emelt törlesztőrészleteket. Azóta áll az ügyük.
Szlovéniában az összes devizahiteles nyerésre áll a bankokkal szemben. Az ottani legfelsőbb bíróság ugyanis semmissé nyilvánított egy svájci frank alapú hitelszerződést. Az indoklás szerint a bank nem tájékoztatta ügyfelét az ilyen devizahitelek kockázatairól.
A szlovén legfelsőbb bíróság döntése mindenképpen nagy örömet okoz a hiteladósoknak Szlovéniában. A devizahitel ügyekkel is foglalkozó Barabás Gyula szerint itthon más a jogi környezet és másképp is értelmezik az irányadó jogszabályokat.
A szakember szerint száz, vagy ezer számra lehetett volna már hozni Magyarországon olyan ítéleteket, mint amilyen a szlovén ítélet volt. Hozzá kell azt is tenni, hogy Szlovéniában az összes svájci frankban nyilvántartott jelzálogszerződéseknek a száma a magyarországihoz képest – mint ami anno a fénykorban volt – kettő százalék – mondta Barabás Gyula, a Széchenyi Hitelszövetség elnöke.
Itthon 900 ezer, Szlovéniában mindössze 18 ezer devizahitel szerződést kötöttek az elmúlt évtizedekben. Barabás Gyula ezt a tényt is figyelmébe ajánlja azoknak, akik reménysugárként tekintenek a szlovén ítéletre.