A hajléktalanokon túl van
egy másik józsefvárosi világ: a muzulmán kisboltoké és üzleteké.
– Egyre több muzulmán kereskedő nyit boltot a Baross utcában, s jó értelemben meg kell szokni a jelenlétüket. Itt a plébánia mögött, az ablakból jól látszik, van egy egyiptomi tulajdonú telefonbolt, nem sokkal arrébb egy muzulmán fodrász. Lehetetlen eldönteni, hogy legálisan vagy illegálisan érkeztek ide, tény, hogy itt vannak. S persze köztük keresztények is, jócskán. Nemrég volt például itt a körzetünkben egy pásztorjáték, ahol keresztény fekete kisgyerekek alakították az angyalokat. Vagyis effektíve a migránsok már köztünk élnek.
– S Ön ezt elfogadja?
– Abszolút. Természetes, hogy védjük a határainkat, de akik itt vannak, azokkal foglalkozni kell. Annak idején, mikor ez az egész „migráns-ügy” elindult, lehetett látni, hogy magyar emberek kint állnak az út szélén, ételt és pokrócokat osztogatva, de az egyik itteni kerületi épületben polgárok álltak össze, s egy irodaépület alagsorában főztek minden nap rájuk. Mi is ott voltunk a II. János Pál pápa téren, vittünk ki meleg holmit, élelmet, paplanokat. A hírek mögött azért ott volt a civil segíteni vágyás, s emberként fogott össze zsidó és keresztény, liberális és konzervatív. Ez így van rendjén: a világ nyitott s mi sokszínűek vagyunk. http://nepszava.hu/cikk/1150904-toni-atya-es-a-kemeny-szeretet