A Dóri Háznak most
egyetlen lakója van, az ő lélegeztetőgépének köszönhetően nem kötik ki az áramot, a fűtést viszont nemsokára kikapcsolhatják a fenntartó alapítvány anyagi problémái miatt.
Bő két éve súlyos anyagi gondokkal küszködik a súlyosan beteg gyerekek hospice-ellátását vállaló Szemem Fénye Alapítvány, a pécsi Dóri Ház fenntartója. A Magyar Nemzet helyszíni riportjából kiderül, hogy a fizetési problémák miatt a gyerekeket ellátó ápolók szinte havonta váltják egymást. 2015-ben még több mint 15 munkatársuk volt csak az irodai feladatokra.
Gyura Barbara, az alapítvány vezetője a lapnak elmondta: az anyagi problémák hátterében a magántámogatások, főleg az SZJA 1 százalékból származó összegek drasztikus visszaesése, illetve a sajátos hospice-szolgáltatás miatt az állami támogatás elmaradása is okozza.
2015-ben még 44 millió forint magánadomány segítette az alapítványt, ami 2017-re 11 millióra apadt. Ez összefüggésben áll a pénzgyűjtéssel is foglalkozó munkatársak távozásával. Az állami támogatást lényegében csak a Balog Zoltán miniszteri keretének terhére nyújtott évi 5-7 millió forintos összeg jelenti, de a beérkező pénzt az elmaradt járulékok miatt a NAV inkasszózza.
A villanyt nem tudja kikötni a szolgáltató, mert lélegeztetőgép segít a 2011-ben megnyitott otthon egyetlen lakójának, Sziládi Dórának a légzésben, de a fűtést hamarosan kikapcsolhatják.
Dóri üzen, és ő is segíteni szeretne
Az alapítvány anyagi helyzete most nem teszi lehetővé, hogy minden gyereket fogadni tudjanak. Az egyetlen lakójuk, Sziládi Dóra két éve él náluk.
A 16 éves Dóri izomsorvadásban szenved. A lapnak elmondta, hogy alig jelentkezik valaki ápolónak az alapítvány nehéz anyagi helyzete miatt. „Én is abban segítek, amiben tudok, akár olyan apróságokkal, hogy elérhetőségeket gyűjtök” – tette hozzá.
Dóri korát meghazudtoló érettséggel és éleslátással beszélt otthona problémáiról. Az egyik legmeghatározóbb élménye a közelmúltban az volt, mikor a nővérek éjjeli váltáskor arról beszélgettek, hogy lehet, most járnak utoljára az alapítványnál, nem tudva, hogy ő esetleg hallja őket.
„Az ápolók valamilyen szinten a szüleim, ők is nevelnek. Mostanában új embereket kell megismerni, megkedvelni, akik aztán szintén elmennek” – beszélt érzéseiről Dóri.
„Sokan azt gondolnák, hogy az én állapotomban csak nyalogatnám a sebeimet. De én nem így gondolom, nekem is vannak céljaim. Az alapítványnak sokat köszönhetek, ezért én is próbálok most tenni érte” – mondta.