Bréking. Csak tolják, tolják a hülyeséget. Vona már mecsetet építene Miskolcon

Ilyen feliratú szórólapokat

találtak sokan a postaládájukban Miskolcon. Azt egyelőre nem tudni, ki készítette őket.

A párt helyi frakcióvezetője azt gyanítja, hogy ez is a fideszes lejáratókampány része. Jakab Péter szerint a nagyobbik kormánypárt most hazugságokba menekül, mivel lebukott azzal, hogy beengedett Magyarországra 2300 migránst. Hozzáfűzte: feljelentést tesznek az ügyben – számolt be a Hír Tv.

A szórólapokkal kapcsolatban a Fidesz helyi önkormányzati képviselője nem nyilatkozott.

Az, hogy Vona „Allah mellett tett hitet”, január végén dobta be a Mandiner. A lap egy videót is beágyazott cikkébe, amelyen a Jobbik-elnök azt mondja: „mi Attila unokái vagyunk, akiknek elve az igazság, akik bátran ellenállnak a rossznak, és senkitől nem félnek, csakis Allahtól”. Erre az ellenzéki politikus úgy reagált, hogy nem Allahot dicsőítette, „hanem Istent, akit török nyelven történetesen így neveznek”.