Leszögezendő, a Vadászjelenetek
Magyarországon többre vállalkozik a cigánygyilkosságok hátterének bemutatásánál. Ez az oka, hogy a könyv a 2006. októberi olaszliszkai lincselés fejezetével kezdődik „Gátszakadás” címmel. – Felismertem, hogy ha a sorozatgyilkosságról írok (ekkor még nem voltak meg a tettesek), az egyoldalú megközelítés kivédésére a cigány elkövetők általi hírhedt bűncselekményeket is be kell emelnem. Azért kapott helyet a könyvben Olaszliszka és a Cozma-gyilkosság, mert mindkettőnél elhangzott a rasszista motívum, miszerint „Öljétek meg a magyarokat!”. Olaszliszkán, Szögi Lajos megölésekor ezt egyébként nem az elsodort kislány édesanyja mondta, ahogy a tényállás rögzíti, hanem annak a testvére.
A veszprémi Cozma-gyilkosság esetében pedig nem véletlen diszkóverekedés során szúrták meg Marian Cozmát Raffael Sándorék. Németh Győző, Sztojka Iván és társaik szervezett akció révén védelmi pénzt akartak szerezni a lokál tulajdonosától. Nem kapott különösebb hangot, de a zömében enyingi maffiózókból álló társaságot egy veszprémi magyar testvérpár bérelte fel. Mellesleg ez utóbbiak egy ottani orvos gyerekei – utalt vissza.
Tódor János a kilencvenes évektől követi a magyarországi rasszista bűncselekményeket, amelyekből a szkinhed mozgalom működése idején sok történt. Elsősorban cigányokat és arabokat vertek, de szerinte az olaszliszkai volt az első halálos rasszista bűntény. – Átszakadt a gát, onnantól lehetetlenné vált a cigány-magyar közeledés. A többségi társadalom úgy érezte, a cigányok is alapot szolgáltattak arra, hogy azt mondhassa, nincs alku. A szocializmusban nem voltak munkanélküli közösségek. Mára Borsodban, a Csereháton a Gázai övezethez hasonló helyzet alakult ki. Mint a menekülttáborban, ahol több generáció nő fel munka nélkül. A nagypapa már munkanélküli segélyen élt, az apa közmunkásként, a fiú számára pedig szintén ez a perspektíva. Ez nem katasztrófajóslat, hanem a valóság, amiben élünk, ki jobban, ki kevésbé. Nincs átjárás. De már sokszor magyar-magyar viszonylatban sem. Elzárkózást, bizalmatlanságot, gyanakvást tapasztalok, megmérgezték az életünket. A társadalom nem kettészakadt, hanem atomjaira hullott. De az ember valójában még akkor sincs teljes biztonságban, ha vannak barátai. A kilencvenes években többször jártam a délszláv térségben. Szarajevóban, Koszovóban, a magyar területen. Hiába laktak az emberek egy utcában már hetven éve, mégis fegyvert fogtak egymásra… Nem csak a szerbek, hanem a horvátok, a magyarok is. Akkor mit lehet remélni? http://szabolcsihir.hu/kozelet/2018/02/debrecenben-jart-az-ujsagiro-aki-a-romagyilkossagokrol-a-legtobbet-tudja