„Ott kell folytatni szerdán, ahol szombaton abbahagytuk”

A korábbi világklasszis irányító

, Iványi Dalma Székely Norbert szövetségi kapitány kinevezése óta tagja női kosárlabda válogatott szakmai stábjának. A 134-szeres válogatott játékos pontosan tudja, mit jelent a címeres mez, mit jelent a közönség támogatása vagy éppen nyomása, és most azt is elárulta, mivel győzhet a magyar válogatott a szerda esti, Litvánia elleni Európa-bajnoki

selejtezőn.Megosztás Facebook -on Tweet pin

Borsodi

– Szoros és izgalmas mérkőzést játszott a magyar női kosárlabda válogatott szombaton Oroszország ellen. Milyen volt a hangulat az öltözőben az összecsapást követően?

– Valóban egy jó és izgalmas mérkőzést játszottunk az oroszokkal. A mérkőzés végén, a találkozót követően egy pici csalódottság és szomorúság érződött a csapaton, ami valahol érthető, hiszen azt gondolom – és szerintem nem csak én -, hogy egy nyerhető meccs lett volna, ha végig úgy játszunk, ahogy tettük azt a második félidőben. Ez volt talán a csalódottság oka, ugyanakkor az abszolút pozitív hangulatot és önbizalmat adott a lányoknak, hogy húsz pontos hátrányból tudtunk visszajönni és tudtuk nyílttá tenni az összecsapást. Az oroszok elleni második félidőre mindenképpen tudunk építeni. Kielemeztük már azt a mérkőzést, láttuk azokat a hibákat, amin elcsúszott a találkozó. Levonva ezekből a tanulságokat, kijavítjuk ezeket a hibákat szerdára, és akkor úgy gondolom, le tudjuk győzni a litvánokat.

– Nagy a tét, így az sem lesz egyszerű mérkőzés. Milyen összecsapásra számítasz szerdán?

– Egy minden szempontból nagyon kemény mérkőzés lesz a szerdai. Egy igazi ki-ki meccs lesz, hiszen a csoport második helyéért küzd mind a két csapat. Litvániában sikerült nyerni, ez azonban nem szabad, hogy elaltasson bennünket, ugyanis egy nagyon jó gárda a litván. Hasonlóan az orosz válogatotthoz, vannak nagyon jó egyéni képességekkel rendelkező játékosaik. Erre a három-négy meghatározó játékosra építenek, ugyanakkor kevésbé erősek fizikálisan, mint az oroszok. Ilyen szempontból egyszerűbb lesz a helyzetünk, de nagyon fontos lesz, hogy úgy kezdjük el a szerdai mérkőzést, ahogy a szombatit befejeztük. A saját játékunkat kell játszani. Végig agresszívan, koncentráltan, önbizalommal telve, bátor támadójátékot felvonultatva kell kosárlabdáznunk. A litvánokat kielemeztük, felkészültünk belőlük. Ismerjük az ő játékukat, ismerjük az erősségeiket egyénileg és csapat szintjén is. Van két-három sok mozgásos támadójátékuk, amit ha a megbeszéltek szerint sikerül jól levédekeznünk, akkor meg tudjuk nehezíteni a litvánok dolgát. Nagyon fontos, hogy a saját támadásainkban az elejétől kezdve keressük a gyors megoldásokat, illetve türelmesen, fegyelmezetten, széthúzva és kosárra törően menjenek az egy az egy elleni játékaink és befutásaink. Ha ezek működnek, akkor azt gondolom, megnyerhetjük a mérkőzést.

– Lehet a Litvániában aratott győzelemre alapozni és abból a találkozóból bármiféle tanulságot levonni?   

– Alapozni mindenféleképpen lehet rá, hiszen sikerült őket többször meglepni a mérkőzésen belül azzal, hogy ritmust tudtunk váltani, illetve ott is érződött, hogy a meghatározó játékosaik közül sikerült egyet-egyet kikapcsolni. Ez mindenféleképpen alapot ad arra, hogy mi az, ami működik ellenük. Ezt kell folytatni, illetve szerdán kihasználni azt a hatalmas lehetőséget, hogy ezúttal mi vagyunk hazai pályán, tehát még nagyobb lendülettel és önbizalommal fogunk tudni játszani. Olyan atmoszférát kell teremteni, hogy a litvánok már a mérkőzés elejétől kezdve meginogjanak abban, hogy itt nekik bármiféle esélyük van a győzelemre. Ebben a közönség óriási segítségünkre lesz, ebben biztos vagyok.

– Hiszen szombaton ismét bebizonyosodott, hogy könnyen tűzbe hozható a miskolci közönség. Mekkora lökést tud ez adni a csapatnak a mérkőzés során?

– Nagy pluszt tud ez adni a játékosoknak. Én magam is játszottam, tudom mit jelent egy játékosnak, amikor több százan, több ezren buzdítanak a csarnokban. Szüksége van a közönség segítségére a csapatnak, már az elejétől kezdve. Ahogy mondtam az előbb, az elejétől fogva olyan hangulatot kell teremteni a csarnokban, ami az ellenfelet kibillenti a saját egyensúlyából, mert bár profi sportolókról beszélünk, akik el tudnak ettől vonatkoztatni, én magam is tapasztaltam, teljesen más egy olyan környezetben játszani, ahol folyamatosan végig hangosan bíztatják a hazai csapatot. Ezzel azért folyamatosan nyomás alatt lehet tartani őket, aminek ha nem is az elején érződik meg a hatása, de a negyven perc alatt biztos vagyok benne, hogy ez a hangulat meg tudja törni előbb utóbb az ellenfelet.

– A diósgyőri játékosok közül egyedül a csapat kapitánya, Raksányi Krisztina lépett pályára az oroszok elleni mérkőzésen. Módosulhat a keret a szerdai összecsapásra?

– Sajnos Szabó Fanni és Zele Dorina is kisebb sérüléssel bajlódik, és mivel nem nagyon edzettek a csapattal az elmúlt napokban, nem valószínű, hogy pályára tudnak lépni. Úgy gondolom nem nagyon lesz változtatás a keretben, de ez még a mai napon fog tisztázódni. Bárki is lépjen pályára, száztíz százalékon kell égnie, hogy megnyerjük a mérkőzést.

A szerdai Magyarország – Litvánia mérkőzésekre egységesen 800 forintba kerülnek a belépőjegyek, a találkozó megtekintése 14 éves kor alatt és 65 év felett ingyenes.

A februári EB selejtezőkre elektronikusan a www.jegy.hu oldalon, illetve a Miskolci Jégcsarnok első emeletén található pénztárban hétfőtől csütörtökig 8 óra és 15 óra 30 perc, illetve pénteken 8 óra és 13 óra között lehet személyesen jegyet vásárolni.

Az Eb-selejtező programja

A 2019-es Eb-nek Szerbia és Lettország ad otthont, a két rendező ország mellett a csoportgyőztesek, valamint a hat legjobb második kvalifikálja magát.

2017. november 11., szombat (Kedainiai)
18:00 Litvánia – Magyarország 70-73

2017. november 15., szerda (Miskolc, Generali Aréna)
20:00 Magyarország – Albánia 137-48

2018. február 10., szombat (Miskolc, Generali Aréna)
17:00 Magyarország – Oroszország 64-71

2018. február 14., szerda (Miskolc, Generali Aréna)
18:00 Magyarország – Litvánia

2018. november 16., péntek
Albánia – Magyarország

2018. november 21., szerda
Oroszország – Magyarország