Az LMP társelnöke korábban
nem tartotta reálisnak, hogy a Jobbikkal koalícióra lépjenek, azonban a miskolci jelöltjük a szerda esti vitában ezt mondta.
Az LMP koalíciós kormányzásra készül, „annyira nem vagyunk elvakultak, hogy azt higgyük, egyedül le tudjuk váltani az Orbán kormányt” – mondta a Közös Ország Mozgalom miskolci vitafórumán az LMP-s jelölt, Csoma László. Erre megkapta a kérdést, kivel nem kötnének koalíciót – tudósított a hvg.hu.
Elsőre csak annyit árult el, van a színpadon olyan, akivel ezt kizárja, majd azt mondta, reméli, hogy a DK többet nem kap lehetőséget a kormányzásra. „Sikertelen kormányzásokat nem feltétlen szeretnénk életben tartani.” Az LMP együttműködik bármelyik párttal, kivéve azokat, „amelyek az elmúlt 30 év alatt bebizonyították, hogy nem alkalmasak a bizalomra.”
Itt a vitát vezető Gulyás Márton vissza is kérdezett, ez azt jelenti, hogy a DK-n kívül megvan a nyitottság a Momentum és Jobbik fele, mire Csoma azt mondta, „ebben a formában igen.”