Bár a múlt évben

is sok bűncselekmény történt, összesen 226 ezer, azaz napi átlagban több mint 600, ez 2016-hoz képest jelentős javulásnak felel meg, akkor ugyanis 291 ezer eset került be a hivatalos statisztikákba.

 A bűncselekmények számának több mint 20 százalékos csökkenése mellett az elkövetők száma is mérséklődött, igaz jóval kisebb mértékben: tavaly több mint 90 ezren voltak, szemben a 2016-os 98 ezerrel. Egész pontosan a bűnelkövetők száma 7767-tel 90 369-re csökkent egy év alatt.

Az előbbi adatok kedvezőek, az viszont árnyalja a képet, hogy a sértettek száma csak minimálisan csökkent. 2016-ban 154 ezren voltak, míg egy évvel korábban 157 ezren, tehát mindössze 2 százalékos volt a csökkenés.

https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/eltunt_nyolcezer_bunozo_magyarorszagon.657478.html