Orbán szerint az ellenzék, mindenhol ugyanúgy összeáll, mint Hódmezővásárhelyen

A miniszterelnök csütörtökön

a Miskolc TV-nek adott interjújában személyesen cáfolt rá arra, hogy a Fidesz abbahagyta volna az elemi iskolai szintű sorosozást. Orbán a választás tétjét odáig egyszerűsítette le, hogy vagy nemzeti kormány lesz, vagy Soros emberei alakítanak kormányt. Szerinte az utóbbi esetben Budapesten és Miskolcon  gettók, no-go zónák alakulnának ki. A menedékkérők beengedését a fogkrémhez hasonlította: „Ez olyan, mint a fogkrém. Tehát ha egyszer kijött a tubusból a fogpaszta, azt oda ember vissza nem teszi.” Úgy látja, hogy ez az a kérdés, ami körül a kampány forog. 

Bejelzett a riasztócsengő

Ennél egy fokkal érdekesebb volt, amit Orbán Viktor a hódmezővásárhelyi polgármester-választásról mondott. 

 

Az ellenzéki jelölt győzelmét  riasztócsengőnek tartja. Úgy ártékelte, hogy az ellenzéki pártok paktumokat kötnek a háttérben, ami folytatódik, és hogy mindenhol az lesz, mint Hódmezővásárhelyen. 

Persze Orbán szerint ez is csak a Soros-terv része. 

Az uniós források szerepére vonatkozó kérdésre úgy reagált: mindig meglepődik, hogy amikor az ország végre felegyenesedhetne, van teljesítmény, amire büszke lehetne, azt hallják, hogy ez nem az országnak, hanem az uniós forrásoknak köszönhető. Azt mondta, hogy a források kvótákhoz kötésének nincs jogszabályi alapja, az unió hétéves költségvetését egyhangúlag kell elfogadni. Azt ígérte, Brüsszelben, ami egy harcos hely, állni fogják a sarat.

Stadionozott egyet

Orbán Viktor közlése szerint ellátogatott a diósgyőri stadionhoz is, amit szívügyének nevezett, és kitért arra, hogy a város futballcsapata miatt is tisztelője Miskolcnak. A Diósgyőr az mégis Diósgyőr, egy több mint 100 éve alapított klub és nagy dolog, ha valami 100 évet túlél a mai modern világban – mondta a miniszterelnök, aki szerint a beruházás egyszerűen csak sportlétesítmény, hanem város rehabilitációs program is. 

Orbán Viktor szerint nyugat-európai mércével is az mondható, Miskolc egy olyan várossá vált, ami szép jövő előtt áll. Az Edda együttes énekese, Pataky Attila lassan megírhatja a visszatérek Miskolcra című slágerét – jegyezte meg. (MTI)