Nem töltünk be
kistérségi, regionális központi szerepet, ezért nem tartanám célszerűnek, hogy Mád várossá váljon – mondja Tatárka József. – Az tagadhatatlan, hogy a település egykor mezővárosi ranggal bírt, de ilyen van több is a környékünkön. Az is tény, az utóbbi években dinamikus fejlődésnek indult Mád, elsősorban a betelepülő borászatoknak köszönhetően, de ez is csak önmérsékletre int bennünket, hogy tudjuk, hol vannak a határaink. Mi is igyekszünk lépést tartani ezzel a fejlődéssel, folyamatosan dolgozunk a településkép szépítésén. Vannak folyamatban lévő pályázataink, ennek keretében megvalósulhat majd a főutca rekonstrukciója, amelynek már készülnek a kivitelezési tervei. Vannak függőben lévő pályázataink, de ezekről csak akkor érdemes beszélni, ha már eldőlt, kapunk-e támogatást, és ha igen, akkor mennyit-írja a boon,hu