Egy miskolci értelmiségi nekimegy az Orbán rendszernek

Hozták már zavarba a hallgatói?
– Hogy a fenébe ne!

De azt mondom, bárcsak hoznának még többször zavarba! Nincs rossz kérdés, sőt sokszor jó válaszból is több van. Ezért kellene a pedagógiának „nyitott végű” feladatokkal dolgoznia. Mert az életben sincs bevált recept. A jelenlegi oktatás nem arra kondicionál, hogy egy feladatnak sok jó megoldása lehet. Pedig ha a XXI. század jó valamiért, ezért jó: az élet is nyitott végű feladat. Csak ráneveljük a fiatalokat arra, hogy a tanár vagy a politikus megmondja, merre van előre. Pedig az életben sokkal inkább neked kell kitalálnod magad, és ez a saját személyes felelősséged.

– Posztszocialista jelenség, hogy szeretjük a kész receptet, nem szívesen vállalunk felelősséget?
– Szerintem nem feltétlenül csak erről van szó. A paternalista államnak régebbi hagyománya van Magyarországon. Nyilván van köze a szocializmushoz, de 2018-ban olyan generációkat tanítunk az egyetemen, amelyek már 1989 után születtek, és mégis ott van a paternalizmus szelleme: nem kell magadról gondoskodnod, úgyis lesz valahogy. Ezt megtartottuk, ahogy az oktatási módszereket is, amelyek ebbe az irányba mutatnak. Régen jártam iskolába, de a fiam oktatásában is ugyanazok a módszerek.

https://mno.hu/belfold/a-csaladban-es-a-politikaban-sem-biznak-a-magyar-fiatalok-2451212