A belvárosi rendőrök elfogták

azt a két nőt, akik kiraboltak egy férfit a főváros V. kerületében
Egy férfi tett bejelentést a rendőrségen, hogy néhány órával előtte a belvárosban valószínűleg leütötték és eltűnt a pénztárcája, a benne lévő több, mint 900 ezer forinttal együtt.

Egy férfi tett bejelentést 2018. március 5-én reggel a rendőrségen, hogy néhány órával előtte a belvárosban valószínűleg leütötték. Hogy mi történhetett vele, arra nem emlékszik, de eltűnt a pénztárcája, a benne lévő több, mint 900 ezer forinttal együtt.

A helyszíni adatgyűjtés alapján a nyomozók megállapították, hogy a sértett 2018. március 5-én 4 óra körül a Vigadó térnél megismerkedett egy három fős társasággal, akik közül a trió férfi tagja leütötte a sértettet, a két nő pedig elvette az értékeit.

A bevezetett nyomozati cselekmények alapján a rendőrök beazonosították az elkövetőket, akik közül a 24 éves miskolci B. Zitát és a 29 éves budapesti O.-né Sz. Szabinát 2018. március 6-án 1 óra 30 perckor Budapest V. kerületében elfogták.