… történetesen nem
pártolja a bevándorlást – közölte a The Local-ra hivatkozva a magyar Mandiner kedden. Toni Iwobi, az Északi Liga politikusa Facebook posztjában így fogalmazott: „25 évig harcoltam a Liga tagjaként, most pedig egy új kaland veszi kezdetét”.
A 62 éves politikus Nigériában született, negyven évvel ezelőtt tanulni költözött Olaszországba. Később feleségül vett egy olasz hölgyet, majd céget alapított az országban.
Politikai pályafutása során, már a kilencvenes években az Északi Liga tagjaként munkálkodott, mostanában pedig a nemzeti bevándorlási bizottságot vezette. Ezen pozíciójában is a Liga migrációellenes nézeteit támogatta – írja az oldal.
Életútját figyelve meglepően hathat politikai kiállása a migráció ügyében – hívja fel rá a figyelmet a The Local. Iwobi ezzel kapcsolatban azt mondta: semmi kifogása nincs az olyan bevándorlókkal szemben, amilyen ő maga is volt, vagyis azokkal, akik legális úton érkeznek Olaszországba, és szeretnének integrálódni az ottani közösségekbe. Hozzátette: politikusként azok ellen szeretne fellépni, akik illegális módon jutnak az országba, és letelepedni is így terveznek.