Marci Hevesen.  Zsiga vesztett

Másodfokon is felmentette

 a bíróság Tóta W. Árpádot, a HVG publicistáját a Zsiga Marcell egykori miskolci alpolgármester, fideszes országgyűlési képviselő által indított rágalmazási és becsületsértési perben.

Az eljárás alapja a 2013. február 27-én megjelent, Miért legyen ő tisztességes? című publicisztika volt. A cikk azt követően született, hogy Zsiga Marcell nem tudta tisztázni a házvásárlásával kapcsolatban felmerült kérdéseket, illetve hogy kiderült, az újonnan vásárolt ingatlan utcáját sebtiben újraaszfaltozta az önkormányzat.

A HVG akkoriban igyekezett megszólaltatni Zsigát, ám ő nem kívánt nyilatkozni. Ennek ellenére a perben a vád részéről többször elhangzott, hogy nem kértük ki a véleményét.

 

A perben Tóta W. Árpád jogi képviseletét a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) biztosította.

A cikkben egyebek között az szerepelt: „ha Zsiga Marcell lopott pénzből vette a házát, abban nincs semmi meglepő. Ez persze rosszindulatú feltételezés, de hát a jóindulatúakat Zsiga Marcell nem igyekezett táplálni.”

Zsiga sérelmezte azt a kitételt is, hogy ő „korrupciógyanúba keveredett”, noha az ügy kipattanását követően politikai karrierje véget ért, a Fidesz belső etikai vizsgálatot indított, majd sem önkormányzati, sem országgyűlési tisztre nem jelölte. Zsiga később az állami Szerencsejáték Zrt-ben kapott igazgatói állást.

A – részben formai-eljárási okokból – öt éve húzódó perben a bíróságok rendre felmentették Tóta W. Árpádot bűncselekmény hiányában. A megismételt eljárás másodfokán a Fővárosi Törvényszék tanácsa ismét megállapította, hogy a vád alaptalan, az ítélet jogerős.  Fotó Archív