Hol van már az
az egymásért való kiállás, ami például Horn Gyula idején megvolt? Amikor láttam párttagokat rabláncon vezetve, és a párt illetve a vezetése nem állt ki mellettük, feltettem a kérdést: nem hiányzik senkinek a szolidaritás az MSZP-ben? Cseh Lászlót bevallása szerint nagyon megbántották azzal is, hogy a pártban 2010-ben úgy határoztak: „meg kell szabadulni az idősebb generációtól” Fotó:archív
– Márpedig én nem éreztem magam „dinoszaurusznak”, aktív voltam mindig, dolgoztam becsülettel, és erre azzal kellett szembesülnöm, hogy még a saját idősebb tagjait sem becsüli meg az MSZP. Ezt sértőnek találtam. És most is úgy érzem, ahogy akkor: akár a fiatalabb kollégák munkáját is túl tudom teljesíteni! Hiszen tudjuk, hogy sok közöttük a nem túl dolgos ember… – hangoztatta a képviselőjelölt, aki szerint a 2010-es kormányváltástól kezdett zuhanórepülésbe az MSZP.
– Azt látom, hogy ma nincs olyan erő, amely hitelesen képviselné a munkásokat, én azonban a régi szakik között szocializálódtam. Akkor és ott még számított a tisztesség és a becsület, a mostaniak azonban már nem állnak ki egymásért, nincs meg a szolidaritás. Láthattuk, hogy a saját pártja puccsolta meg Medgyessy Pétert és Gyurcsány Ferencet is – fűzte hozzá.
Cseh László szerint nemcsak országos, de helyi szinten sincs olyan szocialista vezető, aki szószólója lenne az egyszerű munkásoknak, a kétkezi dolgozóknak. – Nézzék meg, a párt megyei és városi vezetője is a jogtudományok doktora, távol állnak a dolgozó emberektől. A nagyüzemi munkások között a legfőbb érték a tisztesség és a becsület volt, csak azt fogadta be a kollektíva, aki ezek szerint élt – minap.hu