A Jobbik elnöke azért

jött Miskolcra, hogy a párt támogatóival találkozzon. A belvárosi helyszínen azonban – az információink szerint mintegy 200 szimpatizáns mellett – a Miskolc Televízió munkatársai is várták, és rákérdeztek az elmúlt napokban Simicska Lajossal összehozott és kibukott korrupciós ügyekre: elsősorban az Origo által nyilvánosságra hozott, Farkas Gergely kiskunhalasi jelölt vesztegetés-gyanús ügyére lettek volna kíváncsiak, illetve megkérdezte, hogy a két miskolci körzetben is kínálnak-e pénzt más jelölteknek, hogy visszalépjenek?

Vona Gábor mindössze annyit mondott, hogy ők sehol nem kínálnak pénzt a visszalépésért, a Jobbik 106 képviselőjelölttel kívánja megnyerni a választást és a magyar emberek támogatásával. A riporter emlékeztette a Jobbik elnökét a kiskunhalasi felvételre, amelyen az hallható, hogy 600 ezer forintot kínáltak. Vona Gábor erre mindössze annyit mondott: „amennyiben ilyen történt, tegyenek feljelentést.” Arra a felvetésre, hogy a Jobbik képviselőjelöltje elismerte, hogy 600 ezer forintot ajánlott egy másik hölgynek, Farkas Gergely Facebook-oldalán közöltekre hivatkozott, hogy az a válasz. Azaz, hogy csak „viccelt” Farkas, mikor a hangfelvétel tanúsága szerint megpróbálta megvesztegetni az LMP-s vetélytársát.