Kampányhajrá ide
vagy oda, Varga László ki nem hagyta volna a hétvégi vasgyári metálbulit.
Persze ez nem is csoda, hiszen a politikus gyerekkora óta zenél, most éppen egy miskolci bandában, amellyel rendszeresen fellép.
„Zenei általános iskolába jártam, szóval, szóval hét éves korom óta csinálom ezt a dolgot, sokféle hangszerrel megismerkedtem, de igazán a gitár fogott meg” – vallotta meg a Sztárklikknek a muzikális irányultságára éppúgy büszke képviselő, mint a diósgyőri futball iránti elkötelezettségére.
A legutóbbi, miskolci buliról képeket, valamint egy videót is megosztott a várost 2014 óta képviselő Varga László, ám ha valaki ezek alapján azt hinné, csupán a választási kampány hevében, néhány menő fotó kedvéért csapott a húrok közé, téved. A képviselő elmondásából ugyanis kiderült, az ezredforduló környékén volt olyan év, amikor 90-100 fellépése is volt.
Kétgyermekes apukaként a család mellett ma már persze a politikusi hivatás köti le az életét, mint ahogy a banda többi tagja is szerelemből, a saját maga és a közönség szórakoztatására zenél. „Van aki informatikus, van aki ügyvéd, én pedig országgyűlési képviselő vagyok” – osztotta meg, hozzátéve: soha nem volt semmilyen negatív nézőtéri bekiabálás, a miskolci közönséggel pedig pártállástól függetlenül nagyon régóta összehangolt a viszonyuk.
„Egy-egy koncert után is előfordul, hogy megtalálnak a helyi arcok helyi problémákkal, ám ez nem jelent problémát, más pártok szimpatizánsaival is simán szót értek” – avat be az irigylésre méltó miskolci politikai kultúrába.
http://sztarklikk.hu/bulvar/kemeny-bulit-tolt-le-a-miskolci-kepvisel/335624