Gyurcsányné Kriza Ákost is becsukná

De nincs idő 

a kesergésre, mert Klára asszony rákapcsol, jönnek a vastagon idézhető mondatok Orbánról és a rendszerről, és még a legenyhébbek egyike volt az, hogy „ez az ember nem kormányoz”.

Én már láttam közelről miniszterelnököt

 – oldja kicsit a hangulatot, de semmi intim

részlet, csak arról beszél, amikor „Feri miniszterelnök lett, volt nálunk egy kis fogadás”, és „Feri”a pohárköszöntőben azt mondta, hogy „most örülünk, de a demokratikus politikus vége mindig a bukás”. És hogy a mostani kormány és Orbán görcsösen ragaszkodik a hatalomhoz, mintha ezt nem ismerné fel.

A nevetés után nemsoká más érzelmi hullámok is jönnek, „szoktak Orbán Viktor-beszédeket hallgatni?”, generál egy kis jól kézben tartott felhördülést-felháborodást. Persze senki nem szokott, és ezt itt most el is lehet hinni, nem úgy, mint a sose nézek pornót vagy Éjjel-nappal Budapestent jellegű szövegeket.

Dobrev szerint Orbán nem foglalkozik a valódi problémákkal, ez derül ki a beszédeiből is, ami nem a valódi problémákról szólnak, hogy itt van egy ország, amit működtetni, irányítani kell, hanem ehelyett

olyan árnyakkal, veszélyekkel hadakozik, amik nem léteznek.

 A hallgatóságnak csak ez kell, hogy elhangozzék egy-egy kósza „bolond”, azt várom, hogy eljutnak Grazig, de nem. Dobrev is visszavesz, és azt mondja, az a baj, hogy „2010 óta ezt az embert ez az ország nem érdekli”. És sorolja a példákat, hogy mi a kormány kommunikációjával szemben a szerinte vélt valóság.

Ha ön egy ultrahangra bemegy egy kórházba, azon izgul, hogy Soros Györggyel találkozik, vagy hogy megfelelő ellátást kap?

Vagy:

Migránsveszély? Minek jönnének migránsok ide? Hát a magyarok is menekülnek innen nyolc éve”

 Vagy:

Tisztességes nyugdíjemelést se tudnak adni, szétszakítja az embereket Orbán, és aki szegény, abba bele is rúg, létrejönnek a szegénygettók és a gazdaggettók.

Dobrev Klára

Dobrev Klára

Fotó: Szekeres Máté / Index

Az mondta, nyilván a minden sikeres férfi mögött ott áll egy tudjukki szellemiségéből kiindulva, hogy „ha valamire büszke vagyok a 2010-ig tartó kormányzásból, az, hogy 2006-2007 környékén kezdett csökkenni a gazdagok és szegények közti különbség”. Orbán viszont szétszakítja a társadalmat, ahogy ismét kettészakítja, megosztja az országot is. Előjött a határon túli magyarok szavazati joga, ami Dobrev szerint két-három listás helyet ad a Fidesznek, és ami ellen a DK nagyon keményen fellép.

Egyesek szerint túl keményen is – gondoljunk csak a kolozsvári videóra –, az ezzel kapcsolatos kritikákra azonban Klára asszony azt mondta, hogy Gyurcsány az, aki húsz éve kitart az elvei mellett, és bár

„néha a Feri túl bátor”, de „az anyjuk úristenit, ez akkor is választási csalás”.

A határon túli magyaroknak kellene pénzt adni, de nem a politikai kegyelteknek, hanem a hagyományok ápolására, kultúrára, színházakra, oktatásra, a magyarságuk megőrzésének támogatására.

Korrupció volt 2010 előtt is, van Norvégiában, Svájcban is – mondta a Fideszt legkeményebben támadó részben. A baj az, hogy nálunk ma már a rendszer maga a korrupció. „Nem csak Tiborcz megy börtönbe, hanem városvezetők is, akik beleálltak az Elios-ügybe, hogy csaló pályázatokat írjanak ki, és a földmutyik miatt földhivatali dolgozók is veszélybe kényszerültek” – érzékeltette, hogy átszőtte a korrupció a rendszert.

Szerinte számos „bizonyított bűncselekmény van”, és bár Polt Péter még próbálja megmenteni a csalásba került fideszeseket, „ezekről papírok vannak, ezeket nem lehet megúszni”. Dobrev szerint a fideszesek „kétségbeesett kapálózása annak szól, hogy pontosan tudják: ha elveszítik a hatalmat, börtönbe kerülnek”. Természetesen előjött Kósa 800 milliója is, ahogy az is: Mészáros Lőrincnek egy utcán talált húszezresért nem is éri meg lehajolni, mert annyi idő alatt több pénzt keres. „Meg hát úgyis biztos gond van a derekával, gerincével.”

Beszélt arról, hogy „történelmi választás” jön, egyenesen „sorsdöntő”, és hogy Orbán az EU-ból kifelé vezeti az országot. Ezt kell megállítani, ami szerinte sikerülni is fog: bár „Orbán ördögi tervet eszelt ki ezzel a választási törvénnyel, de aki másnak vermet ás, maga esik bele”. Azt is végül, hogy mi lesz a választás után. Koalíciós kormány, ami vitákkal jár de ez jó lesz, „nincs rosszabb, mintha ki tudja, kik által írt törvényeket fogad el a parlament egy perc alatt”. És ehhez mi kell? Ötször több, mint amit Orbán kért annak idején: hogy

mindenki, aki a kormányváltásra szavazna, menjen el, és hozzon magával még… nem, nem egy, hanem még öt embert.

https://index.hu/belfold/2018/valasztas/2018/03/30/dobrev_klara_demokratikus_koalicio_miskolc_debreczeni_jozsef_valasztas2018/