Nem tapasztalni nagy
pezsgést Miskolcon a két nagy ellenzéki párt jelöltjei körül, pedig itt a különböző takitikai szavazást népszerűsítő oldalak szerint Jakab Péter jobbikos jelölt megverheti Csöbör Katalint, a Fidesz jelöltjét. A város plakáttengerben úszik, Jakab azt mondja, onnan tudják, kitől fél a Fidesz, hogy kinek a plakátjait rongálják meg. Van, hogy a baloldalét, van, hogy az övékét. Miskolcon inkább jobbikos plakátokat látunk átfirkálva, letépkedve.
Igazán nehéz helyzetben ebben a körzetben a dékás szavazók vannak: hogyan szavazzanak úgy Orbán ellen az esélyesre, hogy közben Jakab Péter arról beszél, azért is lehetetlenség a DK-val összefogniuk, mert az elszámoltatás részeként „Fletónak is tartania kell a csuklóját”. Többeket megszólítottunk, volt, aki csak kamerán kívül akart beszélni. Egy idősebb nő – aki Gyurcsány Ferences szórólapot szorongatva ült a padon – arról beszélt, Gyurcsány hívására – legalábbis valami jelzésére – vár azzal kapcsolatban, hogy szavazzon át az esélyes Jakab Péterre. Ő megtenné, más dékás viszont még így sem.
Gyurcsány jelzésére ugyan várhatnak, a DK elnöke sajtótájékoztatón annyit mond, mikor a kérdés szóba kerül, hogy mindenki a lelkiismerete szerint szavazzon. DK-s fórumon viszont még ennyit sem, sőt csak a baloldal mellett buzdít.
Beszéltünk egy idősebb férfival is, aki a legkisebb rossz elve alapján a baloldalt támogatja, a cukiskodó, néppártosodó Jobbikban nem hisz. http://hvg.hu/itthon/20180405_Gyurcsany_Ferenc_hivasara_varnak_a_miskolci_DKsok_hogy_atszavazzanak_Jakab_Peterre#utm_source=hvg.hu&utm_medium=browser_push&utm_campaign=hvgpush