A Hír TV Célpont című 

műsorának pénteki adása fedte fel, hogy Ukrajnából szervezetten utaztatták a kettős állampolgárokat Magyarországra, ahol a Fideszre kellett szavazniuk. Ehhez fiktív lakcímeket is kreáltak nekik.

 

Major-Ádám Andrea és Báthory Róbert 18 perces riportjában megszólalt a kárpátaljai Tiszaújlak egykori polgármestere, Kilb József is, aki elmondta, ő és az emberei mintegy 1000 kettős állampolgárságú szavazót vittek át a határon szavazni.

Kilb azt is megmondta a szállított embereknek, hogy kire kell szavazni: Tilki Attila, hármas, Fidesz, tizenhármas. (Így voltak a szavazólapokon a jelöltek és a pártok.)

A riport szerint az utaztatásos szavaztatáshoz a magyar közigazgatás is hozzájárult egyrészt azzal, hogy hagyták a fiktív lakcímeket bejelenteni, valamint az ukrán határon április 8-án könnyített ellenőrzés volt, és több, amúgy zárva tartó kishatárátkelőt is kinyitottak.