LMP.   Sallai kipakolt “Detti százezres fodrászszámláiról” és “közpénzből létrehozott ruhatáráról”

Hadházy a fegyelmi

eljárása elöl egy megjátszott színdarabba menekült, én meg ostoba módon segítettem neki. Dettin, akitől „lehet más a politika“ elvén pár alkalommal számon kértem a közpénzből és sorolhatnám, most már profi politikusként reagál: él a lehetőséggel, hogy távozzak azonnal a közéletből, mert kezdtek kínosak lenni számára is a kérdések, amiket most véletlenül nem Hadházy kérdez, mert őt is megválogatja, hol lásson visszaéléseket. Mikor barátja, Ungár Peti szexuális zaklatási ügye kirobbant tavaly, akkor az „össze kell zárnunk, ne engedjük a támadást“ politikája volt napirenden, most persze más a menüett.

A poszt végén Sallai úgy búcsúzik: „Mókás hely ez a politikai közélet, négy év aktív képviselőség után békével a szívemben térek haza, belátva: nem az énfajtámnak való ez. A túzokok nem hazudnak, a puszta nem képmutató, a rétek nem álszentek. A Berettyó lassú folyással folyik, a barna rétihéják lebegnek a mező felett, a réti fülesbaglyok lidércként imbolyognak, és innen, ahonnan most e sorokat írom, messze van Hadházy, Orbán, Gyurcsány a főváros, és csak a remény van, négy gyermek apjaként: hogy lehet más a politika.”